Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A nagy bûnök, mint tudjuk, még meg is rendíthetik az embert, mert szinte villámcsapásként mutatják meg az emberi sors félelmetes rejtélyeit, sokszor magát az igazságot is. Ezzel szemben a kis aljasságok ellen védtelenek vagyunk. Kezdetben még csak nem is hasonlítanak a bûnre, de ha összeállnak, összetapadnak, súlyosabbak lesznek nála is. A bûntől el lehet jutni a katarzisig, az aljasságtól soha.

Csoóri Sándor
💫 Önbizalom 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A bûnnek megvan az a nagy előnye, hogy állandóan foglalkoztatja az embert. Harcol vele, rossznak tartja, hibát talál benne, de nem tud tőle szabadulni. A bûnnel szemben nem tudunk közömbösek maradni. Pedig az lenne előle az egyetlen menekvés. Ellenkezőleg, jobban érdekel, mint az erény, melyet díszes vitrinbe zártunk, s csak a vendégeknek mutogatunk. G. Hajnóczy Rózsa
  2. Vannak súlyos bûnök, és vannak enyhébbek. És néha az enyhébb bûnök nagyobbaknak tûnnek, míg a valóban súlyosak alig látszanak. Az igazán fontos az, hogy el tudjuk dönteni, melyik melyik. Terry Pratchett
  3. Tapasztalataim szerint az igazán gonosz emberek soha nem kérkednek. Egyszerûen hallgatnak a gonoszságukról. Csak akkor beszél az ember ilyen sokat a bûneiről, ha nem súlyosak. A bûn nyomorúságos, vacak, gonosz, gyalázatos valami. Ezért olyan fontos, hogy nagynak és jelentősnek lássék. Agatha Christie
  4. Az apró hazugságok az emberi együttélést teszik lehetetlenné. Az olyan emberrel, aki kis dolgokban rendszeresen hazudik, minden érintkezés kínos. A beszélgetésnél állandóan arra kell figyelni, hogy most vajon igazat mond-e, vagy hazudik. És ha hazudik, miért pont ezt hazudja. Tehát: bármennyire is csak bocsánatos bûn az olyan hazugság, amely nem sérti senkinek az érdekét vagy becsületét, mégis nagyon kerülendő.
  5. A bûn olyan, mint egy gát, amely elállja a kis patak futását a végtelen tenger felé. Ettől a víz kavarog, örvénylik, medréből kiáradva könnyen katasztrófát okozhat, sok életet, értéket elpusztíthat. Böjte Csaba
  6. Miért bûn bármi is? Mert tudjuk, hogy az. A kínzás, a gyilkosság, a hazugság, a lopás. Ha kínzással rossz emberekből kicsikarunk valami fontosat és jót, akkor is tudjuk, hogy bûnös úton jutottunk hozzá. Tudjuk, mert maga Isten tanított rá. Ian McEwan
  7. A rossz, mely a világon van, csaknem mindig a tudatlanságból ered, s a jóindulat, ha nem felvilágosult, ugyanannyi kárt okozhat, mint a gonoszság. Az emberek inkább jók, mint rosszak, s tulajdonképpen nem is ez itt a kérdés. Azonban nemigen ismerik - és ezt nevezzük erénynek avagy bûnnek - a legkétségbeejtőbb bûnt: a tudatlanságot, mely azt hiszi, mindent tud, s ezért feljogosítja magát arra, hogy öljön. A gyilkosnak vak a lelke, márpedig nincs igazi jóság és valódi szeretet a lehető legteljesebb tisztánlátás nélkül. Albert Camus
  8. A rossz, mely a világon van, csaknem mindig a tudatlanságból ered, s a jóindulat, ha nem felvilágosult, ugyanannyi kárt okozhat, mint a gonoszság. Az emberek inkább jók, mint rosszak, s tulajdonképpen nem is ez itt a kérdés. Azonban nemigen ismerik - és ezt nevezzük erénynek avagy bûnnek - a legkétségbeejtőbb bûnt: a tudatlanságot, mely azt hiszi, mindent tud, s ezért feljogosítja magát arra, hogy öljön. A gyilkosnak vak a lelke, márpedig nincs igazi jóság és valódi szeretet a lehető legteljesebb tisztánlátás nélkül. Albert Camus
  9. A bûn mindig nyíltan közelít, az érzékek révén mindjárt megfogható. Az érzékek gyökeréig hatol, ki se tudjuk tépni. Franz Kafka
  10. Ahol bûnök esnek meg, ott se a bizalom, se a szeretet nem lehet teljes, mert a szeretet teljesen eltakarja a bûnöket, és mit sem tud róluk. Nem úgy, mintha egyáltalán nem bûnöztünk volna, hanem úgy, hogy a bûnöket teljesen kitörli és kiûzi, mintha azok soha nem is lettek volna. Eckhart mester
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat