A nagy folyók mind elérik a tengert, Az álmaim velük futnak tovább, Úgy szeretném, ha gyors lehetnék én is, mint a szél, És az otthonom lehetne a nagyvilág.

Kapcsolódó idézetek

1. Minden folyó a tengerhez igyekszik (...). A végtelen nagy vízhez, ahonnan aztán már nem kell továbbsietnie. És ami a legfontosabb, előbb-utóbb mindegyik célba is ér. Van, amelyik rövidebb, van, amelyik hosszabb idő alatt, de végül mind odaér. Molnár Krisztina Rita
2. Csoda napok járnak, változik a szél, öröm dala árad, költözik a tél. Szabadul a folyó, megölel a fény, olvad a gond a szívemről, minden az enyém!
3. Jöjj hozzám, de ne mint folyó, mi készséggel siet, hogy elvesszen a széles óceánban. Úgy jöjj hozzám, ahogyan dagály önti el a partot, csordultig duzzasztva a sekély öblöket csillámló csönddel, míg föld és óceán egybeforr.
4. Amíg távol voltam az otthonomtól, azt hittem, ha látom a folyót, bármelyik folyót, az egy szép napon hazavisz majd. Időről időre azonban eltûnt a szemem elől, vagy sötétségbe burkolózott. Most végre hazavisz a folyó, de még mindig elrejtőzik előlem, az álmaim pedig szertefoszlottak.
5. Néha azt gondolom, bár felhő lehetnék... csak sodródnék előre, szállnék, ahová a szél repítene engem.
6. Az élet olyan, mint valami folyó: rohanó, lüktető víz, emelkedik és alázuhan és keskeny szorosokon, örvényeken, szirteken keresztül keresi az útját a távoli tenger felé. Minden ember szereplője a történetnek. Az egyik élet találkozik a másik élettel, aztán tovább folyik. Alig egy-egy pillanatra találkoznak - és a folyó folytatja végtelen útját a távoli tenger felé.
7. Én leszek a szellő, mely fújja arcodat. A táj, mely körülvesz. A napsugár. Én leszek az idő, mi végigkíséri életedet. Minden egyes nap melletted leszek. Oltalmazlak, míg világ a világ.
8. Álmot éltem át, egy szép dal volt a világ, A szó is benne jó, és az élet szőtte át, Aki éppen arra járt, saját új sort hagyott rá, Így lett végtelen ez a dal és a világ.
9. Kiabálnék, hallja meg a világ! Nekem újra égig érnek a fák, És forog a Föld, mert láthatom őt Egy életen át, Ez a boldogság.
10. A napkorong felbukkan a messzeségben, és a fénysugarak követhetetlen gyorsasággal végigbukfenceznek az óceán fodrain, hogy egyetlen szeszélyes ugrással az ablakomban teremjenek, és elvakítsák álmos tekintetem. (...) Olyan ez, mintha az álmaim véletlenül átcsúsztak volna velem a valóságba, ott keringenének körülöttem, a szempilláim, az ajkam simogatnák, hívnának a túlsó partra. Álom és valóság között lebegve szárnyaira emel ez az édes áramlat - elhiszem egy pillanatra, hogy valahol, túl a tengereken, tényleg létezik az az álomvilág. Én tudom. Én már jártam ott. Gaál Viktor