Ugrás a tartalomra
A naiv embereknek olykor rossz szokásuk a szó, sokat fecsegnek, főleg olyankor, amikor a hallgatás annyi, mint az imádság.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek sokszor felbosszantanak vagy untatnak az ostoba fecsegésükkel és ügyetlen, az értelmes párbeszéd irányába tett próbálkozásaikkal.
-
Az emberek akkor kiabálnak, ha nincs akkora szókincsük, hogy suttogjanak.
Maggie Stiefvater
-
Az ostobák fecsegnek, a gyávák titkolóznak, a bölcsek pedig végighallgatnak másokat.
Carlos Ruiz Zafón
-
Az emberek jajgatnak, panaszkodnak, pletykálnak, mint a vénasszonyok, túlságosan komolyan veszik a maguk apró ügyeit, és nem látják a fától az erdőt.
Fehér Klára
-
A hang hiánya néha harsányabban szól, mint a hang maga.
-
Az emberek összevissza fecsegnek, akár tudnak valamit, akár nem. Nem tudnak mindent, de mindent mondanak.
Anatole France
-
Bizonyos esetekben nemcsak a fecsegés, hanem a hallgatagság is sok bajnak, sőt kimondhatatlan nyomorúságnak lehet a forrása.
Széchenyi István
-
Az emberek néha úgy is tudnak hazudni, hogy csöndben maradnak.
Stephen King
-
Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.
Lucius Annaeus Seneca
-
Az emberek ráérnek, aztán csak unalomból is forgatják a piszkos nyelvüket, kivált, ha van, aki ráhagyja a szót.
Németh László