Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A nők mindig mindent könnyedén tudnak elrendezni a saját akaratuk szerint. És ha balul üt ki a dolog, ha nem úgy alakul, ahogy eltervezték, akkor lesz csak baj! Mert keresik a hibást, és mindenkit számba vesznek, még a körülményeket is okolják, csak egyvalamit felejtenek el, saját maguk ténykedését észrevenni.

J. J. Stalter
🌅 Nyugdíjba vonulás 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A nőknek megvan az a jó tulajdonságuk, hogy vészhelyzetekben a legbátrabbak, amikor minden okuk és lehetőségük meglenne rá, hogy összeomoljanak. Ez is része a kiszámíthatatlanságuknak. Pelham Grenville Wodehouse
  2. A nők csináljanak bármit, döntsenek bárhogy, romboljanak le bármit, borítsanak bármit, az élet akkor is az ő oldalukon áll. Mint valami nagydarab háziállat, ami mindig a kéz mellett marad, ami táplálja, még akkor is, ha ez a kéz a lehető legdurvább, és nem is simogat. Anna Gavalda
  3. A nőkről csak akkor lehet igazán véleményt alkotni, ha az ember saját otthonukban, családjuk körében látja őket, ahol hétköznapi mivoltukban mutatkoznak meg. Ha erre nincs mód, szerencse dolga az egész... azaz általában szerencsétlenség dolga. Hányan bánták egy életen keresztül, hogy rövid ismeretség alapján elkötelezték magukat! Jane Austen
  4. A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van. Agatha Christie
  5. A szerelemben mindig van egy nagy adag fájdalom, és annak lehetősége, hogy valaki sérülni fog. A nők mindig azzal rontják el, hogy túlságosan hamar elkezdenek tervezni, azt hiszik, ha görcsölnek és mindenáron belekapaszkodnak a férfiakba, akkor majd mellettük marad. Elég sok férfi mocskos dolgát tudom, hogy azt mondhassam, hatalmasat tévednek. Megijednek a beléjük kapaszkodó nőktől. Félnek tőlük. Elmenekülnek. Abban a pillanatban, amikor egy nő elkezd túlságosan ragaszkodni bizonyos dolgokhoz, emberekhez, pénzhez... elszúr mindent! Az élet azt a nehéz feladatot állítja elénk, hogy mindent becsüljünk meg, és ne ragaszkodjunk túlzottan semmihez sem!
  6. Tudod, a nők baromi ügyesen csinálják az ilyesmit. Észre se veszed, és már mindent tudnak rólad: az időbeosztásodat, az iskolázottságodat, az anyagi helyzetedet.
  7. A nők időnként olyasmit tesznek, hogy az ember csak áll és bámul. Egész életedben próbálkozhatnál, bizonyos dolgokban mégsem volnál képes olyan könnyedségre, mint ők. A lelkük mélyén valahogy könnyedek. A lelkük mélyén. Alessandro Baricco
  8. A nők olyanok, mint a szirénák: nem mindig szólnak, ha baj van, de ha szólnak, általában baj van. Bödőcs Tibor
  9. A nők milyen egyformán reagálnak: a lényegtelen dolgokat figyelmen kívül hagyják, és mindig a lényeggel kezdik. Pelham Grenville Wodehouse
  10. A nők, amint felszednek egy férfit, azonnal mindent megtesznek, hogy megváltoztassák a maguk kedvére, aztán megállás nélkül panaszkodnak, hogy milyen használhatatlan alak akadt az útjukba.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat