A novella, akár a kamarazene, nemes mûfaj, nem mindegy, mit bír magán elviselni, mi az, amit egy félig-meddig meglévő történetből el lehet vagy ajánlatos elhallgatni, vagy éppen eltúlozni, ami aztán megszabja a kibontakozás belső ritmusát. A novellaírásra is fokozottan érvényes: érezni, hol mit mikor kell abbahagyni. A túlírással, akár egy festmény "túlfestése" során, kiégnek, kifakulnak a színek, végső soron eltûnnek az alkotás őszinte, legautentikusabb jegyei.

Kapcsolódó idézetek

1. A novella a tömörítés mûvészete, egy jó novellában nincs felesleges mondat. (...) Minden azon múlik, hogy tudjam, hol kezdjem el, és hol fejezzem be. Hogy se túl keveset, se túl sokat ne áruljak el a történetből. Hogy éppen annyi betû és éppen annyi csend kerüljön bele, hogy mûködjön. Az első és az utolsó mondaton rengeteg múlik, kiemelt fontosságúak. Cserna-Szabó András
2. A regénynél alapesetben az olvasó az első ötven-száz oldal alatt felépíti magában a mû világát, a szereplőket, a viszonyokat, a kulisszákat. Aztán már jó dolga van, bekuckózta magát, csak falnia kell az oldalakat és lubickolni a történetben. A novelláskötet esetében ezt a belső építőmunkát tíz-húsz oldalanként újra el kell végezni, szinte nulláról kell újrakezdeni. Ez nagyon fárasztó metódus, főként most, amikor az emberek képzelőerejét ellustította a képi kultúra. A novella sokkal többet is bíz az olvasó fantáziájára, mint a regény, szóval melósabb olvasni. Számomra mindenesetre ez a próza csúcsmûfaja - még akkor is, ha eladhatatlan, és mindenki a regényeket falja és díjazza világszerte. Cserna-Szabó András
3. A jól megírt történet mindig teret enged annak, aki fogyasztja. Elég részletesnek kell lennie ahhoz, hogy az elbeszélés meggyőző legyen, de annyira nem, hogy kiszorítsa a közönséget. A jól megírt regény, zenemû és más mûalkotás teret enged az olvasónak, a hallgatónak és a nézőnek, hogy fantáziájával töltse ki a réseket. Tina Seelig
4. Mint egy festményen, az egyes ecsetvonások sokszor fontosabbak a történetben, mint a nagy egész. Egyik a másikból következik, egymást színezik, takarják, változtatják, tökéletesítik, de sokszor csak rontják - általában egészen addig, amíg ez az "alkotás" már csak valami firkálmány lesz, amit még leköpni sem érdemes, nemhogy kiakasztani a falra, valahová az ágy fölé.
5. Minden az írás folyamatában bontakozik ki. Kiindulópontnak olykor elég egy helyszín, egy érzés, egy illat, egy hely, ahol történni kezd valami. Vagy egyszerûen csak egy hangulat. Valami, amit nem lehet előre kicédulázni, rögzíteni. Ez a megfoghatatlan valami, titkos fuvallat a novella lelke. Ha ez nem lebeg valahol ott a közelünkben, jobb a dolgot nem erőltetni. Bodor Ádám
6. A mûvészet, azt hiszem, maga a titok. Egy kép vagy egy zenemû elsősorban mégis csak az érzékekre hat. Kell, hogy legyen benne valami, ami konkrétan nem fogalmazható meg, amit csupán érzünk, sejtünk. Egy regény, illetve egy színdarab sem mindig kizárólag a megfogalmazott történetről szól, hanem mindig sokkal többről, ami a mondatok, az események mögött van. Vojnich Erzsébet
7. Pusztán fantáziával lehet írni szép meséket; fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni. Jókai Mór
8. A mûvészi tevékenység a megrázkódtatásokból táplálkozik, ugyanakkor segít feldolgozni azokat. Ha valaki úgy érzi, hogy szívesen szerezne zenét, szobrászkodna vagy írna regényt, vágjon bele bátran! Írás közben az embert a saját valósága inspirálja, amelyet aztán szabadon átgyúrhat, hogy egy egészen új univerzumot teremtsen.
9. A regény úgynevezett előzményein olvasó és író egyaránt szeret hamar túlesni. Az ilyesmi részint unalmas, részint sablonos, különösen ma, mikor a regényírás bizonyos fajtáit már nem is iparszerûen, hanem a konyhamûvészet szabályai szerint, kész receptek alapján főzik ki. Például: "Végy két ifjú szerető szívet, törd meg, forrald fel a szenvedélyeket, hintsél a tetejébe egy kis édes egyházi áldást, és jól megfőzve vagy félig sületlenül bármikor feltálalhatod az olvasónak." Rejtő Jenő
10. A vers, akár a festmény, a többértelmûség terhével ékes, szólni vagy szót se szólni, szeretni - nem szeretni, lebegtetni az érzést, elûzni a fölös szót szép és igaz szavakkal, vakok szemét újból a fényre tárni.