A nyár szerintem afféle kollektív tudattár. Mindenkinek van emléke arról, milyen dallamosan közeleg a fagyis; hogy égeti az ember combját lecsúszás közben a szinte áttüzesedett fémcsúszda. Mindnyájan hevertünk már hanyatt fekve, csukott szemmel, lüktető szemhéjakkal, és arra gondoltunk, még egy kicsit tartson ez a nap, és legyen sokkal hosszabb, mint az az utolsó, amikor egy egészen más irányba indulunk el.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem tudom elfogadni, hogy lassan véget ér ez a nyár is, és aztán már nem lehet változtatni rajta. Az képtelenség, hogy mától az elöl felejtett tej vagy a számban a fogak egy új időszámítás szerint romlanak. Legalább át kéne csempészni magamból valamennyit ebbe az új korszakba, hogy ezután is legyenek a múltammal kapcsolódási pontjaim. Závada Péter
2. A nyár közepi szüntelen világosságban az embernek van ideje, hogy azon gondolkodjon, ami sötét, hideg és rémisztő, azon az évszakon, amit télnek hívunk. És minden rosszon, ami azzal jár. Sjón
3. Állítólag a nyári szerelem könnyen elillan, de néha ami flörtként kezdődik, abból lesz az igazi szenvedély. Néha csak egy tengerparti utazás kell ahhoz, hogy kiszellőztessük a fejünket, kitárjuk a szívünket, és új véget írjunk egy régi történethez. Egyesek megégnek a forróságban. Õk felejteni akarnak és újra kezdeni. Mások azt akarják, hogy minden pillanat örökké tartson, de mindenki egyetért valamiben: a barnaság megfakul és utáljuk, hogy a homok bemegy a cipőnkbe. De a nyár vége egy új időszak kezdetét jelenti. Így várakozásteljesen tekintünk a jövőre.
4. Tavasz és nyár, ősz és tél és tavasz úszik egymás után, úszik az ablakom előtt! Éveken át feküdtem és néztem, ahogy elúsznak és számoltam az éveket, a szívem néha összecsomózta a rettegés, hogy örökké fogok élni! Edgar Lee Masters
5. Nyáron is szar korán kelni. Hiába világít a nap, ne világítson, hova világít? Minek? De nem annyira kiakasztóan fájdalmas, mint a legnagyobb, legsötétebb, legkilátástalanabb télben ébredni. Kint fagy, kimész a kocsidhoz, beindítod, visszamész a házba a kávédhoz, hallgatózol, ketyeg-e a motor, mintha ketyegne, de csak az agyadban zakatol a nemrég megszakított álom. Hartay Csaba
6. Ha az ember tudja, hogy meg fog halni, olyan élessé válik minden kép, mint soha addig, mintha félrehúznának egy szürke fátylat. Mintha a mocskos világot tükörfényesre nyalnák, hangsúlyt kap az utolsó pimf részlet is, rácsatlakozik a tudatáramra és szétárad minden irányba, szabad asszociációkban lubickol az agy.
7. A legélesebben mindig a legboldogabb pillanatra emlékszünk, mielőtt minden összeomlott. A becsapódás előtti másodpercre, a fagylaltra a benzinkútnál az autóbaleset előtt, az utolsó fürdőzésre a tengerparti nyaraláson, mielőtt hazajöttünk, és megkaptuk a diagnózist. Éjszakáról éjszakára ezek a csodálatos pillanatok repítenek vissza minket a szörnyûség előtti időbe és a kérdésekhez: "Tehettem volna valamit másképp? Miért voltam boldog? Ha tudtam volna, megakadályozhattam volna?" Minden embernek ezer kívánsága van, mielőtt valami tragédia nem történik, de utána csak egyetlenegy. Fredrik Backman
8. Eszembe jut egy történet a megfulladásról: amikor hideg vízbe esünk, nem fulladunk meg azonnal, mert a hideg összezavar minket, így összekeveredik a lent és a fent. Ezért elképzelhető, hogy mindvégig rossz irányba úszunk, lefelé úszunk, lefelé menekülünk, a fenék irányába, amíg el nem süllyedünk. Így érzem magam. Mintha minden megfordult volna. Lauren Oliver
9. Az élet közepe, a fiatalkorból az idős korba való átmenet egy tengerparton töltött napra emlékeztethet. Tudod, amikor fekszel a parton egy idegen, tûzforró országban, és mindenütt homok van, a lábujjaid között, a szempilládon, a hátadon, a sortodban, a lelkedben és azon az átizzadt törülközőn is, amelyen fekszel. Az ég bántóan fehér, hunyorogsz, mindened ég és viszket, (...) egyre nagyobb a hőség, remeg a levegő, feszültséggel telítődik, és képtelen vagy válaszolni vagy mosolyogni, kis híján sírva fakadsz, és azt gondolod, "legyen már vége ennek", valaminek változnia kell. Linn Skaber
10. A nyár közeledtével furcsa gondolataink támadnak: kisebbnek érezzük magunkat, mert több időt töltünk a szabadban, és ez új távlatokat ad a világnak. Távolabb kerül a horizont, a házunk falain és a felhőkön is túlra. Paulo Coelho