Ugrás a tartalomra
A parasztnak igazságot kell szolgáltatni, annyi szent, de parancsolni is kell tudni neki. Az igazság egymagában még nem elég: ha a hatalom gyönge, az igazság célját téveszti.
Kapcsolódó idézetek
-
Mivel nem tudták elérni, hogy ami igazságos, az egyúttal erős is legyen, úgy intézték az emberek, hogy az legyen igazságos, ami erős. Össze kell tehát kapcsolni az igazságot az erővel, ezért vagy az igazságot kell erőssé, vagy az erőset igazságossá tenni.
Blaise Pascal
-
Az emberek, ha számadásukat intézik, könnyen lelnek hibára, az igazság pedig jogot ad arra, hogy azt tegyük, amiről úgy hisszük, tennünk kell. És akkor az igazság minden lehet. És az igazságtalanság ugyanúgy.
Mesa Selimovic
-
Van, amikor az igazság nem elég, van, amikor az emberek többet érdemelnek. Van, amikor az emberek megérdemlik, hogy a hitük bizonyosságot nyerjen.
-
Mint a máglyán, úgy kell égni. Mint aki tudja, hogy valamiért égetik el, s nem tehet, nem is akar tenni semmit ellene. Nem elég megismerni az igazságot, nem elég megszövegezni, nem elég bátran kimondani: égni is kell érette.
Márai Sándor
-
Nehéz lehet azoknak felfogni, akik a hatalmat vélik igazságnak, hogy az igazság a hatalom.
-
Igazságot kell szolgáltatni. Ha a bíróság nem képes rá, akkor a hozzá hasonló embereknek. De ez nem jelenti azt, hogy az igazságosztóknak ne kellene személyes árat fizetniük a tettükért.
Harlan Coben
-
Paragrafusai a törvénynek vannak, nem az igazságnak, és (...) a kettő nem ugyanaz. Az erkölcs a vesztes korlátja és a legyőzött védekezése. Az igazság pedig absztrakt fogalom, és mindig annak az oldalán áll, akinél a hatalom van.
-
Nem elég tudni az igazságot. Kifejezésre is kell juttatnunk, és ott, ahová állítottak minket. Érvényesítenünk is kell azt, legalábbis annyira, amennyire minket magunkat érint.
-
Nemegyszer világosabban látni abban, aki hazudik, mint abban, aki igazat mond. Az igazság, mint a fény, vakít. A hazugság meg, mint a szép alkonyat, minden tárgyat érvényre juttat.
Albert Camus
-
A szabadság nem a zsarnokság vagy elnyomás hiánya. S arra sem hatalmaz fel, hogy mindig azt tegyük, ami jólesik. A szabadság alá van vetve az igazságnak, és az emberiség igazságkeresésében és az igazságban vezetett életben teljesedik be.
II. János Pál