Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A pénzéhes, önző emberek a legrégibb időktől fogva lenézték, gúnyolták azokat, akik nem csupán saját hasznukat keresték, hanem tekintettel voltak másokra is - csírájában akarván így elfojtani azt az életszemléletet, amely nem volt az övékkel azonos: nehogy elterjedjen és megerősödjön, mert az maga után vonná az önzés, az élvezetek hajszolásának az elítélését.

🎖️ Katonatiszt 👨‍🍳 Szakács
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Milyen magányos lehetett egész életében - talán úgy, hogy nem is tudott róla -, mert az önző emberek mindig magányosak. Ki tudják zsarolni mások szolgálatát és még a gyengédségét is - de a szeretetét senkinek. Ideig-óráig a szeretetet is, de csak annyi időre, míg le nem leplezik magukat. S ez az idő mindig nagyon kevés. Galgóczi Erzsébet
  2. Az ember önző, s az a kiindulási alapja, hogy bármi, amit tesz, gondol és mond, az jó. Szerintem ezt mindenki így érzi, csak talán nem vallja be. Lang Györgyi
  3. Amikor önzésből akar valaki pénzt vagy hatalmat szerezni, a boldogság illúziójának kergetésére pocsékol energiát ahelyett, hogy az élet adott pillanatában élvezné a boldogságot. Deepak Chopra
  4. Amikor olyan emberek beszédét hallgatta, akik megvetéssel emlegették a pénzt, arra gondolt, vajon ezek kipróbálták-e valaha is a pénztelenséget. Tudta, hogy a pénzhiány az embert kicsinyessé, önzővé és kapzsivá teszi; eltorzítja jellemét, és a világot közönséges oldaláról mutatja meg előtte. Amikor az embernek fogához kell vernie a garast, akkor furcsa fontosságot tulajdonít a pénznek; ahhoz, hogy a pénzt való értékén becsüljük, elsősorban - pénz kell. William Somerset Maugham
  5. Az emberek olyan lények, akik irigylik mások életét, és sajnálkoznak is rajta, ha mások nem olyan életet választottak maguknak, mint amilyet ők élnek. Genki Kawamura
  6. Némelyek talán már mit sem nyerhetnek azok szemében, akikkel együtt élnek, s miután kimutatták nekik szívük ürességét, megérdemeltnek érzik a róluk alkotott szigorú ítéletet. De vagy mert leküzdhetetlenül vágyódnak a nélkülözött hízelgésekre, vagy mert olyan jó tulajdonságokkal akarnak kérkedni, amelyek nincsenek meg bennük, remélik, hogy meghódítják idegenek becsülését és szívét, még ha idővel el is kell veszíteniük. Vannak született haszonlesők, akik nem jók barátaikhoz és rokonaikhoz, éppen mert úgy dukálna, hogy jók legyenek; viszont azzal, hogy idegeneknek szívességeket tesznek, a hiúságukat legyezgetik; mennél szûkebb a kör, annál komiszabbak, mennél tágabb, annál szolgálatkészebbek iránta. Honoré de Balzac
  7. Az emberek minden korban más-más eszmékkel fûszerezik a keserves életet, hogy még élvezhetetlenebbé tegyék. Franz Werfel
  8. Az emberek akkor követnek el több hibát, ha gyûlölik magukat. Mivel eleve haragszanak magukra, meg akarják büntetni magukat. Ennek pedig egyik legjobb módja, ha újra valami rosszat tesznek.
  9. Így vagy úgy, de minden ember önző: van, aki a családjáért, van, aki eszmékért, van, aki önmagáért. Istók Anna
  10. Vannak emberek, akik a velejükig romlottak, akik egész életükben gonoszak és kegyetlenek voltak másokkal. És vannak olyanok, akik egyszerûen csak elcseszték. Harlan Coben
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat