Ugrás a tartalomra
A pocsék megoldás is megoldás? Annyiban mindenképpen, hogy benne van az igyekezet. És ugye, így már leküzdetett a legfőbb akadály, a kudarctól való félelem.
Kapcsolódó idézetek
-
Több örömet rejt a konfliktus megoldására tett kísérlet, mint amikor sikerül még jobban elmélyíteni azt. Nem mondom, hogy könnyû, de végrehajtható. Nem azt mondom, hogy mindig, csak azt, hogy érdemes megpróbálni!
-
A nehézségek azért vannak, hogy megoldjuk azokat. Minél embert próbálóbb az utunkat eltorlaszoló akadály, annál nagyobb erő kell leküzdéséhez. De ha vesszük - és miért is ne vennénk - egyre jobban erősödik önmagunkba vetett hitünk.
Reményik László
-
Hogy szabadulhatsz meg az aggodalomtól? Higgy abban, bármi is jön, képes vagy megoldani. Itt vagy, tehát eddig is megoldottad.
Bucsi Mariann
-
Korábban mindig féltem a kudarctól, attól, hogy valami nem úgy fog sikerülni, mint ahogy elterveztem. És ezt sikerült kiiktatni, mert a kudarcból egyelőre mindig sokkal többet sikerül tanulnom, mint a győzelmekből.
Hosszú Katinka
-
A sok kis sikerélmény tudatosítja bennem azt az érzést, hogy a legnagyobb félelmemet is képes vagyok idővel megoldani.
Csernus Imre
-
Sosem az előttünk álló kihívások jelentik a valódi problémát. A probléma az, ha nem hisszük el, hogy le tudjuk küzdeni ezeket. A kétségeink, démonaink, korlátaink legyőzésének kulcsa, ha bizonyosak vagyunk benne, hogy azt tesszük, amit kell. Ha bizonyosság van bennünk, akkor nemcsak képesek vagyunk rá, hanem meg is csináljuk.
-
A megpróbáltatásban csak a legelszántabb bátorság segít. A lélek élvezi a bátorságot, és elfelejti, hogy töprengjen a bajon.
Stendhal
-
Egy nehéz feladatot csak akkor lehet jól megoldani, ha az ember biztosra teszi a sikert. Ha azonban kétségei vannak, akkor szinte biztos lehet a kudarcban.
-
Ha egy probléma megoldható, nem kell aggódni miatta. Ha pedig nem oldható meg, fölösleges aggódni miatta.
Tendzin Gjaco
-
Minden próbálkozás többet ér a tétlenségnél. Egy-egy próbálkozás lehet, hogy kudarcot vall, de a tétlenség maga a garantált kudarc.