Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A politikusoknak - ez már csak egy ilyen szakma - nem az a dolga, hogy igazat mondjanak, hanem az, hogy a szövegük hatásos legyen. Olyan legyen, ami első hallásra meggyőző, s csak agymunkával lehet rájönni, hogy nem igaz. Sőt, az ellenkezője igaz.

Nádasdy Ádám
💍 Feleség 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az írónak nem az irányítás a feladata - ez a politikusok dolga - , hanem az, hogy életével, munkájával, gondolatainak közlésével példát adjon. Szólnia kell a közöny, a restség, a nemtörődömség ellen.
  2. Egy politikus elsődleges érdeke és feladata az, hogy hatalmon maradjon, hogy elhitesse az emberekkel, hogy őt kell választaniuk. Nagyon kevés olyan politikus van a világon, aki valóban jobbá szeretné tenni az országa, a világ helyzetét, és nem a saját hatalmát, vagyonát akarja gyarapítani. Gryllus Dorka
  3. A szavak sokszor csak arra valók, hogy leplezzék a beszélő szándékát, és félrevezessék azt, akihez eljutnak. Komoly kihallgatói tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki meghallja a szavakon túli valódi jelentést.
  4. A vezetésben nem az a fontos, hogy az embernek igaza van-e vagy nem, hanem hogy biztos legyen a dolgában. Persze az sem árt, ha igaza is van. Terry Pratchett
  5. Némelyek természetesen nem akarják hallani az igazat, de ez nem a mi gondunk. Az ember nem lehet író anélkül, hogy ne törekedjen a pontos találatra. Stephen King
  6. Az, hogy valamit rossz célra is lehet használni, az nem a tudomány, hanem a politika dolga. Teller Ede
  7. A nyugati átlagszavazó alultájékozott és közönyös, nem csoda hát, ha a modern politika az ő megtévesztéséről szól. Ebből egyenesen következik, hogy a legfontosabb kérdés nem az, hogy mit tudnak az emberek a politikáról, hanem hogy mit nem. Egy lépéssel közelebb is jutunk így ahhoz, hogy miért fölösleges racionális érvekkel fárasztani magukat a politikusoknak, és miért érdemes inkább az érzelmekre hatni. Kálmán Olga
  8. Ha a tudósok új tudományos adatok nélkül "feltupírozzák" a mondandójukat, akkor már nem csupán tudományról van szó, hanem egy bizonyos nézőpont hirdetéséről - nevezetesen azt akarják sugallni, hogy a területük a valóságosnál érdemesebb a finanszírozásra, a figyelemre és a kezelésre. Ha hatásos üzenetet akarnak küldeni a politikusoknak, akkor valójában a tudomány segítségével politizálnak. Bjorn Lomborg
  9. A politikus nem egy felszentelt jószág, hanem választott szolga. A választó rájuk bízza egy időre a kisebb-nagyobb döntéseket, nekik pedig el kell számolni mindennel, mert a mi pénzünkkel gazdálkodnak. Ezért nem barátkozni kell velük, hanem tisztelettel, de kitartóan kérdezni.
  10. A politikában nem jó túl sokat töprengeni az igazságokon. Aki ezt teszi, az elbukik. Itt a józan ész mellett a megérzés, a hirtelen, istenektől fakadó döntés vezet eredményre. Azután persze már bármit bele lehet magyarázni a dolgokba.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat