Ugrás a tartalomra
A profilkép ígéret és álca, sûrítve hordozza a közösségi oldal lényegét, miszerint mindenki a lehető legvonzóbb és legegyértelmûbb oldalát igyekszik a világ elé tárni, gondosan kitakarva az oldalhajtásokat.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenkiről lehet vonzó képet készíteni, ami a legelőnyösebb vonásait mutatja. Végül is mindnyájan erre törekszünk így vagy úgy. Hogy a legmegnyerőbb arcunkat mutassuk másoknak, és elleplezzük az igazi énünket, a lélek sötét bugyrait. Az internet ebben a legjobb segítőtársunk.
-
Mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc.
Francois de La Rochefoucauld
-
Mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt, hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész világ - megannyi álarc.
Francois de La Rochefoucauld
-
A közösségi oldalakon, sokkal inkább, mint a felméréseken, erős ösztönzők hatnak az emberre, hogy jó színben tüntesse fel magát. Hiszen az efféle online jelenlét nem anonim jellegû. Az ember közönségnek udvarol, amikor elmondja barátainak, a rokonainak, a kollégáinak, az ismerőseinek, hogy ki is ő.
-
A boldog élethez a minél reálisabb énkép is hozzátartozik, az ellentmondásokkal, hibákkal és a sötét oldalunkkal együtt. Aki tudja, hogy ki ő valójában, annak sokkal nagyobb esélye van arra, hogy az legyen, aki lenni szeretne.
Rolf Dobelli
-
A közösségi felületeink (...) egy virtuális fotóalbum, ahová az emlékeinket, az élményeinket töltjük fel. (...) Ez nem a teljes kép, csak egy kis szelete az emberek életének, és így is kell értelmezni. Azok a pillanatok, amiket az ember szívesen kitesz a "kirakatba".
-
Az élet elsősorban arra való, hogy az ember élje, nem pedig, hogy firkáljon róla. Az a célom, hogy kikutassam azt a sokféle lehetőséget, amit az élet nyújt, és minden pillanatból kisajtoljam azt az érzést, amelyet kínál.
William Somerset Maugham
-
Ha valaki előtt ott lobog a cél, amit el szeretne érni, akkor azért mindent meg is tesz - ha igazán szeretné. (...) Nehéz pozitív üzeneteket megfogalmazni, de tényleg csak kitartás kérdése minden!
-
A fénykép egy titokról készült titok. Minél többet mutat, annál kevesebbet árul el.
-
A fényképezőgép olyan útlevél, mely előtt leomlanak az erkölcsi korlátok, feloldódnak a társadalmi gátlások, olyan passzus, mely fölmenti a fotóst minden felelősség alól azokkal szemben, akiket lefényképez. A lényeg az, hogy aki embereket fényképez, az nem avatkozik bele az életükbe, csupán fölkeresi őket.
Susan Sontag