A pubertáskor (...) feladata az, hogy a kultu­rális magatartásnormák egyébként kissé merev átörökítését némileg rugalmasabbá tegye; le kell dobnia merev "rákpáncélját", hogy nőni tudjon. Az öröklött kultúra szilárd szerkezetének újjáépíté­séért is a szabadság bizonyos fokú elvesztésével kell fizetni, mert a minden átépítéshez szükséges bontás és az újbóli felépítés között szükségszerûen egy támasz és védelem nélküli időszak van, mind a vedlő rák, mind a pubertáskorban levő ember esetében.

Kapcsolódó idézetek

1. A gyerek- és az öregkor hasonlítanak egymásra. Mindkét esetben - ha különböző okokból is, de - védtelen vagy. Még, vagy már nem tudsz úgy részt venni az aktív életben, s ezáltal az életed érzékennyé, nyitottá és terv nélkülivé válik. A serdülőkorban kezd kialakulni magunk körül az a láthatatlan páncélzat, mely felnőtt korunkra egyre csak vastagszik. Növekedése a gyöngyökéhez hasonlít. Minél mélyebb a seb, mely őt éri, annál erősebb lesz fejlődő páncélzata. Idővel azonban - mint egy ruhanemû, melyet sokáig használtunk - lassan-lassan elkopik, majd hirtelen elszakad. Susanna Tamaro
2. A serdülőkornak át kell esnie a tisztaságszenvedély különböző válfajain. Borisz Leonyidovics Paszternak
3. A felnőttek felelőssége biztosítani, hogy a kamaszok iránt támasztott követelményeknek egyértelmûen meghatározott célja legyen. Amellett, hogy támogatást nyújtanak a kamaszoknak, meg kell adniuk nekik a szabadságot, hogy saját célokat valósítsanak meg. Csíkszentmihályi Mihály
4. Számomra a felnőttség azt jelenti: készen állsz vállalni a felelősséget saját helyzetedért és tetteidért. Ha saját életemért, helyzetemért és körülményeimért vállalom a felelősséget, megtanulhatom, hogy nem annyira (de)formáló tényezőkként, mint inkább tanulnivalókként fogadjam el azokat. Minden, amit az élet elém hoz, tananyag lehet számomra. Nem mindig tudom saját magam meghatározni, mit hoz elém az élet, és mivel kerülök szembe; azt viszont megválaszthatom, hogy egy adott helyzetben maradok-e, vagy továbblépek. Ha pedig néhány esetben mégsem dönthetek magam arról, hogy maradok-e, vagy továbblépek, akkor még mindig választhatok aközött, hogy folytonosan szembeszegülök-e a helyzettel, vagy elfogadom és tanulok belőle. Te is választhatsz, hogy gyermekként vagy felnőttként akarod-e élni az életed.
5. Meg kell tanulni elviselni és feldolgozni bizonyos mennyiségû stresszt és agressziót, mert a felnőttéletben ez (...) az a képesség, ami megvéd és a konstruktív megoldásokat biztosítja. Tari Annamária
6. Vannak dolgok, amik mozgatják a férfit. Mintha áramlatok lennének benne, mint a vízben. Amik ellen nem tehet semmit. (...) Felnőni azt jelenti, meg kell tanulni boldogulni azzal az áramlattal: megtanulni, mikor kapaszkodj, mikor dobd le a horgonyt, mikor engedd magad sodortatni. Jesmyn Ward
7. Egy felnőtt már sok mindent nem tud a gyerekkoráról, másrészről viszont sokkal több mindent megért belőle. Egyes történetek elkopnak, de számos összefüggés, körülmény csak később válik láthatóvá, érthetővé. Néha egészen kegyetlen módon kell újrateremteni a szülők, rokonok, barátok alakját, belátva, hogy az akkori tetteikre nincs feloldozás, vagy ellenkezőleg: meg lehet, meg kell nekik bocsátani. Minden úgy volt, ahogy volt, csak egy kicsit másképpen - és ez az önképet is felboríthatja.
8. Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy fel kell nőni a bizonytalan és nyugtalanító kihívásokhoz, le kell mondani a barátságról a felelősség kedvéért. Néha az embernek a tiszteletet kell választania, a szeretet helyett.
9. Eljön egy pont az életünkben, amikor hivatalosan felnőtté válunk. Elég idősek leszünk, hogy szavazzunk, igyunk és más felnőttes dolgokban vegyünk részt. Hirtelen elvárják, hogy felelősségteljesek legyünk. Komolyak, felnőttek. Megnövünk, megöregszünk, de felnövünk-e valaha is? Valahogy felnövünk, családunk lesz, férjhez megyünk, elválunk, de többnyire ugyanazok a problémáink, mint tizenöt évesen. Mindegy, mennyit növünk vagy öregszünk, akkor is örökké botladozunk, örökké keresgélünk.
10. Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak. Kováts Laura Rozália