Ugrás a tartalomra
A felnőttek felelőssége biztosítani, hogy a kamaszok iránt támasztott követelményeknek egyértelmûen meghatározott célja legyen. Amellett, hogy támogatást nyújtanak a kamaszoknak, meg kell adniuk nekik a szabadságot, hogy saját célokat valósítsanak meg.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyerekeket nevelni kell, de a szeretetet sosem lenne szabad megvonni tőlük. A gyerekek mondhatják azt, hogy gyûlölik a szüleiket, és forgathatják a szemüket a rossz anyukaviccektől. Csapkodhatnak ajtókat, feszegethetik a határokat, és megszeghetik a szabályokat. Az egészséges kamaszok a szüleiken fejlesztik a vitakultúrájukat, megtanulják érvényesíteni a saját akaratukat, felszólalnak a szabadságuk és önállóságuk érdekében. Az egészséges kamaszok, akik tudják, hogy feltétel nélkül szeretik őket, nem félnek hallatni a hangjukat.
-
A felnőttséget én a felelősségvállaláshoz kötöm. Legyen szó akár az érzések kimondásáról és megéléséről, majd mindennek a gyakorlatba történő átültetésével. A felnőtt felelősséget vállal.
Csernus Imre
-
Kamaszként mindennel problémánk van, mert kívül-belül változunk. Kialakulóban van a saját szemléletünk, ehhez viszont túl sokat kell feldolgoznunk, megértenünk viszonylag rövid idő alatt. Sokszor összezavarodunk. A félelmet és a szorongást az válthatja ki, hogy nem tudunk megfelelni az érett, a szülőkről leválni képes kis felnőtt képének. Túlzottan is fontossá válik, hogy mit gondolnak rólunk mások. Racionálisan tudjuk ugyan, hogy nem várják el, hogy előbb felnőjünk, mint ahogy képesek vagyunk rá, de tudat alatt mindig meg akarunk felelni egy mások által kialakított vagy jónak gondolt nagykorú, felnőtt élet normáinak.
Kováts Laura Rozália
-
A határok kijelölése és ezen keretek fenntartása a szülő feladata. A gyerek feladata pedig az, hogy ezeket megpróbálja átlépni, hogy kísérletezik az érzelmeivel és a lehetőségeivel, miközben érzi azt is, hogy a szülei tartják a kontrollt, és nem engedik ki a kezükből a gyeplőt.
Tari Annamária
-
Számomra a felnőttség azt jelenti: készen állsz vállalni a felelősséget saját helyzetedért és tetteidért. Ha saját életemért, helyzetemért és körülményeimért vállalom a felelősséget, megtanulhatom, hogy nem annyira (de)formáló tényezőkként, mint inkább tanulnivalókként fogadjam el azokat. Minden, amit az élet elém hoz, tananyag lehet számomra.
Nem mindig tudom saját magam meghatározni, mit hoz elém az élet, és mivel kerülök szembe; azt viszont megválaszthatom, hogy egy adott helyzetben maradok-e, vagy továbblépek. Ha pedig néhány esetben mégsem dönthetek magam arról, hogy maradok-e, vagy továbblépek, akkor még mindig választhatok aközött, hogy folytonosan szembeszegülök-e a helyzettel, vagy elfogadom és tanulok belőle. Te is választhatsz, hogy gyermekként vagy felnőttként akarod-e élni az életed.
-
Tiniként ugye nagyon várod, hogy eljöjjön az az idő, amikor azt csinálhatsz, amit akarsz. És amikor ez elérkezik, rájössz, hogy attól fogva felelős vagy mindenért. A munkádért, a munkatársaidért, a háztartásodért, a csekkek befizetéséért, és még hosszan sorolhatnám. Amíg gyerek vagy, nincsenek ilyen gondjaid, mert ott vannak melletted a szüleid, akik mindezt megcsinálják helyetted. A felnőttségben talán ez hiányzik leginkább. Ugyanakkor jó oldala is van: bármilyen vágyamat, álmomat meg tudom valósítani, és nem kell hozzá feltétlenül szülői engedély.
-
Előbb-utóbb - és tudom, hogy tinédzserek mellett ez az idő nagyon-nagyon hosszúnak tûnik - a gyerekeink kénytelenek egyedül felnőni, fejlődni, tanulni és érni. Nem vállalhatjuk át tőlük ezt a feladatot.
-
A felnőttek szabadsága, bármelyik nemhez is tartozzanak, legyen korlátlan és teljes, hogy szabadon mehessenek oda, ahová akarnak, hogy kinyilváníthassák véleményüket, bármi legyen is az, hogy szabadon lehessenek lusták vagy tevékenyek, erkölcsösek vagy erkölcstelenek; rövidre fogva, hogy kedvük szerint rendelkezhessenek önmagukkal és javaikkal, nem tartozván felelősséggel senkinek. Minden felnőtt férfinak és nőnek álljon jogában saját munkájából élni, ha tisztességes, de élhessen akár mások nyakán is, ha azok önként vetik magukat alá a kizsákmányolásnak.
Mikhail Aleksandrovich Bakunin
-
A felnőttek gyakran mondogatják, hogy tartozunk a fiataloknak azzal, hogy reményt adjunk nekik. De nekem nem kell a maguk reménye. Nem akarom, hogy reménykedjenek. Azt akarom, hogy pánikoljanak! Azt akarom, hogy úgy érezzenek, ahogy én érzem magam mindennap. Ezután pedig azt akarom, hogy cselekedjenek. Azt akarom, hogy úgy viselkedjenek, mintha személyes krízist élnének át. Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha égne a házuk. Merthogy ég is.
Greta Thunberg
-
Nem a szextől lesz valaki felnőtt. Hanem attól, hogy döntéseket kell hoznia. Néha rettenetesen nehéz döntéseket. A gyermekeknek megmondják a felnőttek, hogy mit tegyenek. Ám a felnőtteknek akkor is a saját döntésükre kell hagyatkozniuk, ha összeroppannak annak a súlya alatt.
Jodi Lynn Picoult