Ugrás a tartalomra
A remény nem optimizmus. Nem meggyőződés, hogy valami jól fog végződni, hanem bizonyosság, hogy valaminek értelme van, függetlenül attól, hogy hogyan végződik.
Kapcsolódó idézetek
-
Könnyû úgy reménykedni, hogy meg sem fordul a fejedben a reménytelenség érzése. A remény azt jelenti, akkor bízunk akár a lehetetlenben, akár a csodában, amikor bizonytalan a holnapunk.
Nagy Bandó András
-
A remény nem azonos az örömmel, melyet akkor érzünk, amikor jól mennek a dolgok, vagy a tettrekészséggel, amellyel belevágunk egy jónak ígérkező üzletbe. A remény semmiképpen nem azonos a derûlátással. Sokkal inkább munkálkodás egy ügy sikeréért. Nem abbéli hitünk, hogy valami jól fog sikerülni, hanem a bizonyosság, hogy valami értelmessel foglalkozunk, akár sikerrel járunk, akár nem. Ez a remény erőt ad, hogy éljünk, hogy kipróbáljunk új dolgokat, még reménytelennek tûnő körülmények között is.
Václav Havel
-
A remény nem vak optimizmus. Nem arról van szó, hogy figyelmen kívül hagyjuk az előttünk álló feladatok nagyságát vagy az utunkba kerülő akadályokat. A remény nem a kispadon való ücsörgés, nem a vitától való ódzkodás.
Barack Obama
-
A remény azt jelenti, hogy az ember úgy érzi, van esélye valamire.
Richelle Mead
-
A remény a tervek kezdete. Célt ad az embernek, irányt mutat, hogy merre menjen, és energiát ahhoz, hogy elinduljon. Növeli a fogékonyságot. Konkrét értéket ad az érzéseknek és a tényeknek egyaránt. A remény újra meg újra feléleszti az embernek egy nagyszerûbb életről szőtt álmát: törekvését, hogy értelme segítségével ésszerûvé és érzékennyé tegye világát és cselekedeteit; az egyéniség jelentőségébe vetett hitét; abbeli reményét, hogy képes új törvényeket alkotni, friss megközelítésekre tenni szert és ráérezni új lehetőségekre.
Norman Cousins
-
Az ember mindig remél. Ez adja az élet sava-borsát, nem a kalandok, az izgalmak. A remény az, amely velünk tart, bennünk van, onnan ki sem szakítható. Ettől hisszük, hogy megváltozik, ami rossz, és jóra fordul minden. Persze nem rögtön, nem most. Majd egyszer.
-
Mi a remény? A remény egy maszlag. Az embernek cselekednie kell.
-
A remény mindig a jövőre vonatkozik. És nem mindig jó. Mert megbéklyózhat a hit vagy a várakozás, hogy a jövőben történik majd valami, ami megváltoztatja az életünket.
Daniel Gottlieb
-
A remény olyan kívánság, melynek beteljesülésében bizonyos fokig bízhatunk. Reményünk szilárdsága vagy esendősége kizárólag bizakodásunk kisebb vagy nagyobb mértékétől függ, és minden remény tartalmaz kétséget is; mert ha bizakodásunk olyan fokra jutott, hogy minden kétséget kizár, akkor már bizonyosságról beszélünk, és kész ténynek tekintjük, amiben addig csak reménykedtünk.
-
A remény többre képes, mint némi vigaszt nyújtani a nehézségek közepette. Meglepően fontos az életben, és olyan különböző területeken van szerepe, mint például az iskolákban eltért eredmények vagy a helytállás a nehéz munkában. A remény túlmutat azon a derûs elképzelésen, hogy minden jól alakul majd.
Daniel Goleman