Ugrás a tartalomra
A rendőrmunka aranyszabálya, hogy minél többet meg kell tudni a gyanúsítottakról, a szemtanúkról és a rendőrfőnökről.
Kapcsolódó idézetek
-
Az újságírás egyik aranyszabálya, hogy az ember ne nagyon értsen a dolgokhoz, különben nem tud rájuk csodálkozni.
Farkasházy Tivadar
-
A rendőrség a munkája során abból indul ki, hogy véletlenek nincsenek. A nyomozások 95 százalékban íróasztal mögött végzett munkából állnak, tényállások értékeléséből, emlékeztetők készítéséből, tanúk kihallgatásából. A krimikben a tettes vallani kezd, ha üvöltöznek vele, a valóságban ez nem ilyen egyszerû. És ha egy ember véres késsel a kezében egy holttest fölé hajol, akkor ő a gyilkos. Egyetlen épeszû rendőr sem hinné el, hogy csak véletlenül járt arra, és a kést azért húzta ki a hullából, mert segíteni akart rajta. A rendőrfelügyelőknek azt a mondását, hogy egy megoldás túl egyszerû, a forgatókönyvírók találták ki. Az ellentéte az igaz. Ami nyilvánvaló, az a legvalószínûbb. És szinte mindig a helyes megoldás is. Az ügyvédek ellenben hézagot keresnek a bûnüldözők bizonyítékokból emelt építményén. Nekik barátjuk a véletlen, feladatuk, hogy megakadályozzák az elsietett ragaszkodást egy látszólagos igazsághoz. Egy rendőrnyomozó egyszer azt mondta egy szövetségi bírónak, hogy a védők csak fékek az igazságszolgáltatás kocsiján. A bíró azt felelte, hogy egy fék nélküli kocsi semmire sem jó. Egy büntetőper csakis ebben az erőtérben mûködik.
-
Legyen vállalható
aki átlátható,
legyen fölfogható
aki elfogható,
legyen elrejthető
aki megköthető.
Nagy László
-
Az aranyszabály szerint élünk: akiké az arany, azok hozzák a szabályokat.
-
A védő számára a tanúkikérdezésnél az a legfőbb szabály, hogy ne tegyen fel olyan kérdést, amelyre nem tudja előre a választ. A meglepetések nem mindig kellemesek, és az ember nem játszik a megbízója sorsával.
-
A rendőrség lassú, határozott és kiszámítható. Mint az elefánt: lehajtja a fejét, a célra összpontosít, és mindent legázol, ami az útjába kerül.
Juan Gómez-Jurado
-
Az utolsó szóig ismerned kell a szabályokat. És be is kell tartanod őket, hogy tudd, mikor és melyiket szegheted meg.
Robert Jordan
-
Az egyszeri embernek azt a legfontosabb megértenie, hogy a tetteknek következményei vannak. A detektívnek azt, hogy okai.
Hakan Nesser
-
Van a modern életnek egy szabálya, amely sziklaszilárdabb annál, hogy sosincs rendőr, amikor szükség lenne rá: amikor igazán szükséged lenne emberi lényre, akkor mindig az üzenetrögzítővel találkozol.
Stephen King
-
Az igazság mindig győzedelmeskedik. Feltéve, hogy van mögötte kemény munka, kitartás, hihetetlen mennyiségû pénz, fenyegetés, átverés, zsarolás, és valaki, aki az egészet irányítja, és van ideje meg kedve ahhoz, hogy foglalkozzon a dologgal.
Cecelia Ahern