Ugrás a tartalomra
A sors kerekét nem lehet megállítani, legfeljebb eléfeküdhetnénk, de minek? A kerék úgyis keresztülmegy rajtunk, mi pedig ott maradunk két keréknyom között, mint egy elhajított hamburger.
Kapcsolódó idézetek
-
Sors. Végzet. Szerencse. Az ember börtöne. Az emberek múlatják az időt, élvezik az élet adta lehetőségeket. Kávét vagy teát, jobbat vagy balt. Mintha számítana. Mindannyian csak forgunk a keréken. Van egy mód, hogy távol maradjunk a keréktől. Nem a fiatalság az. Nem is a szépség vagy igaz szerelem. Én tudom, hogy maradjak tőle távol. Én irányítom a sorsomat. Túléltem, mert tudom, hogy muszáj tönkre tenni bárkit, bármit, még azt is, amiket szeretsz, hogy az istenek kegyesek maradjanak.
-
- Azt mondtad, nem hiszel a sorsban.
- Abban nem, hogy a sors elválasztja az embereket, abban, hogy összehozza őket.
- És aki két szék közé kerül? Az is a sors, vagy a mi döntésünk eredménye?
- Nem, csak abban dönthetünk, ami kizárólag rajtunk múlik.
-
Bármennyire is van szabad választásunk, a sorsot nem lehet megváltoztatni. Aminek meg kell történnie, az így vagy úgy, de mindenképpen megtörténik.
J. R. Ward
-
A személyes sorsunk olyan, mint egy széles út. Nem mehetünk visszafelé, nem hagyhatjuk el az utat, és az úti célt sem változtathatjuk meg, ám menet közben tehetünk kisebb kitérőket.
Steven Saylor
-
A dolgok mennek a maguk útján. (...) A múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Nem csinálhatjuk újra, nem forgathatjuk vissza az idő kerekét. Egyetlen dolgon változtathatunk, és ez az egyetlen, amiért aggódni érdemes, az az, mennyire hagyod, hogy befolyásoljanak minket.
Jennifer Weiner
-
A sors ellen hiába harcolunk. Nem tudjuk megelőzni az elkerülhetetlent.
-
Az élet néha olyan krónikát ír a létezésünk történetébe, amit magunk sem értünk meg teljességgel. Van, amit nem tudunk befolyásolni. Olyan utakra terel bennünket, amiken ha akarunk, ha nem, végig kell mennünk. Senki sem tudja, hogy jobbra vagy éppen rosszabbra fordul a sorsunk, de igyekeznünk kell emberként megállni a helyünket, bármilyen nehezek is a körülmények.
-
Egyikünknek sincs sok lehetősége, amikor a sors előre kijelöli az utunkat. A döntéseidet ennek ellenére neked magadnak kell meghoznod. Az, hogy milyen utak közül választhatunk, nem rajtunk múlik, de hogy melyiket választjuk végül... az igen.
-
A sors útjai kifürkészhetetlenek. (...) Vannak benne elágazások, számtalan út és számtalan végződés. Szabadon kiválaszthatjuk a nekünk tetsző útvonalat.
Dean Ray Koontz
-
Ha a sors egy gép, akkor mi vagyunk a fogaskerék közt őrlődő homok. Gyámoltalanok vagyunk. Nem akarunk mást, csak erőt, még ha azzal nem is tudunk másokat megvédeni, hogy meghosszabbítjuk kezünket, vágyunk egy kardra, amibe belekapaszkodhatunk. Az erőnek, mellyel összetörhetjük valaki sorsát, úgy kell kinéznie, mint egy lesújtó pengének. Az én erőm az lenne, hogy összezúzom a végzetemet? Vagy engem is elnyel az erő?