Ugrás a tartalomra
A sors megtanított rá, hogy sosem szabad feladni a reményt, ám túlzott mértékben hinni sem ajánlatos benne. A remény olykor kegyetlenül hiú és vak.
Kapcsolódó idézetek
-
A sorsom eldőlt, így visszagondolva, akkor már tudhattam mindent, de én igyekeztem vak lenni, és abban hinni, aminek a belső hangom teljes határozottságával mondott ellent. Ilyen a valódi remény talán, vak és hamis, nem engedi láttatni az elkerülhetetlent.
-
El kell fogadnunk a véges csalódást, de soha nem szabad elveszítenünk a végtelen reményt.
Martin Luther King
-
Az élet - így is, úgy is - sok csalódással jár, túl sok reményt ne fûzzünk hozzá, de egészen se veszítsünk el minden reményt.
Csáth Géza
-
Soha, de soha nem szabad feladni, mert igenis vannak csodák. Csak eléggé kell hinni bennük, akkor is, amikor a vágyott végeredmény reménytelennek látszik.
-
A reményt sosem szabad feladni, nem számít, milyen sötétnek tûnnek a dolgok.
-
Amíg az ember kitart, mindig van reménye a változásra. Az életet nem szabad eldobni. Akármilyen rosszra fordulnak is, akármilyen feketének látszanak is a dolgok, nem szabad feladni.
-
Sohase add fel a reményt, mert soha nem tudhatod, mit hoz a holnap. A rossz napok után jönnek a jók.
Lily Ebert
-
A remény gyakran olyan, mint egy virág, amely kihajt, növekszik és életben tartja az embert. Másfelől olyan is lehet, mint egy soha be nem gyógyuló seb.
Carsten Jensen
-
Soha nem tudhatjuk, mit szán nekünk a sors. Nem ítélhetünk el másokat felelőtlenül.
Papp Csilla
-
A reménység, mint a hit, mindenekelőtt bátor, és attól sem riad vissza, hogy nevetséges legyen. A remény veresége nem kétségbeeséshez, hanem rezignációhoz vezet, és az olyan ember rezignációja, aki valaha reménykedett, mindig megőrzi a reménység erejét.
Thornton Niven Wilder