Ugrás a tartalomra
A számítógépből nyert információ csak annyira hasznavehető, mint amit betápláltak. Ha a bevitt adat szemét, azzal a gép nem tud csodát mûvelni, hogy a feldolgozás során valami más legyen belőle: a kimeneten is szemét jelenik meg. Másfelől a pontos, megbízható bemeneti adatokból értékes információ nyerhető. Ugyanígy van velünk is. Ha a gondolatvilágodat az erkölcstelen tévémûsorok szennyével táplálod, az bûnös gondolkodási sémákká válik benned, és az eredmény egy ördögi vágyaknak rabul esett élet lesz.
Kapcsolódó idézetek
-
Gyakran hasonlítjuk agyunkat a számítógépekhez, a technológia valaha létezett legösszetettebb formájához, de ez az összehasonlítás mégsem állja meg a helyét. A számítógéppel ellentétben az agyba bejutó bármilyen információ képes megváltoztatni az agy kapcsolatait, és az agyunk rugalmas, hálózatos felépítése miatt soha nem tudunk információt elkülönítve feldolgozni. Míg egy számítógép képes objektíven elemezni és rendszerezni az adatokat, addig minden, amivel mi kapcsolatba kerülünk, átmegy az egyedi szûrőrendszereinken, így olyan gondolatokat kapunk, amelyeket akkor is helyesnek érezhetünk, ha éppenséggel teljesen tévesek.
Julia Ravey
-
Testünk/elménk mindent megörökít, amit az életben átélünk. Mintha összetett feldolgozási rendszerekkel, a lényünk mélyére beágyazott merevlemezzel rendelkező számítógépek lennénk: testünk és elménk magában foglalja egyéni észleléseink minden részletét, beleértve családunk szabálykönyvét is. Néhányan mindennap képesek megváltoztatni testük/elméjük számítógépét, az új adatok beérkezésével és az elavult információk felülírásával, mások azonban ritkán változtatnak, újra meg újra a régi történeteket játszva... Amikor családod észleléseit rögzíted, tested/elméd számítógépében, rendszered elkezdi átszûrni élményeidet a tárolt észleléseken. Ha a negatív szûrők miatt úgy döntesz, hogy értéktelen vagy esetleg nem vagy elég jó, az elindít egy ismétlési ciklust, és minden helyzetet egy szennyezett lencsén keresztül látsz - kizárva a valóságról szóló más, esetleg egyidejûleg létező véleményeket.
-
Az internetnek nagyjából a 95-99 százaléka szemét: teljesen értéktelen információk, hihetetlen mennyiségben. Nekem vannak kedvenc oldalaim, az egyikről például megtudhatjuk, hogyan vágjuk le gyerekünk haját. Nos: "Ne körömollóval, mert az kicsorbul...".
-
A televízió, a számítógép és az internet a modern világ szellemi táplálékai. Nélkülük nemcsak íztelenebb lenne az élet, de olyan tápanyagokban is könnyen hiányt szenvedhetünk, amelyek az egészséges mentális fejlődés nélkülözhetetlen elemei.
Ranschburg Jenő
-
Nagyon könnyen elfogadjuk mások ítéletét, s erre alapozva formáljuk meg a saját magunkról kialakított képet. Ahhoz, hogy igazán felszabadult légy, meg kell hallgatnod az úgynevezett jó és rossz dolgokat is, amiket mondanak, de reakcióidban az érzelmeknek csak annyi szerepe lehet, mint amennyi egy számítógépben van, amikor adatokat táplálnak bele. Mert amit rólad mondanak, az többet árul el róluk, mint rólad.
Anthony de Mello
-
A gondolatok csak annyira valóságosak, mint a számok egy zsebszámológépen. A saját gondolkodásunk kívülállóként történő megfigyelésének lényege, (...) hogy meglássuk a valótlanságát. Ez minden gondolatra igaz, nem csak a kellemetlenekre vagy "negatívokra". Az élvezetes, intelligens, altruista, jóindulatú gondolatok mind-mind valótlanok.
Roland Paulsen
-
Jóllehet bajban lennénk, ha meg kellene fogalmaznunk, hogy minek alapján állapítjuk meg, hogy a rengeteg könyv közül melyik a szemét és melyik az igazi érték. Mégis, ha ott van a szemünk előtt, rögtön észrevesszük.
Barabási Albert-László
-
Kívülről is látszik: a gyerek elhasználja a szüleit, elnyüvi az idegeiket, erejüket, életüket - mindent önmagára használ, s amint semmi sem maradt belőlük, egyszerûen elhajítja a szemétbe a kiürült papát és mamát, és kész. Belülről nem így néz ki: nem felfal, hanem magába szív. És nem sárga ürülékké, nem bélsárrá változik minden perc, amit vele töltesz. Tévedtem. Minden óra benne marad, ezernyi sejtté változva. Látod minden vele töltött idődet, minden erőfeszítésedet benne - tessék, itt van, nem tûnt el. A gyerek belőled lesz, és minél többet adsz neki magadból, annál drágább neked.
Dmitry Glukhovsky
-
A valós információ létfontosságú, a téves információ sajnálatos és káros, de a jól irányzott hamis információ halálos.
Frederick Forsyth
-
A média valamilyen szinten mindenkinek beszivárog az életébe. Úgy gondolom, hogy minél inkább városban él az ember, annál inkább kap belőle. A lényeg csak az, hogy ne fogadjunk el mindent úgy, ahogy egy adott forrásból kapjuk. Szerencsére az internet teli van lehetőségekkel, ha valamit megkérdőjelezünk, akkor ott utánaolvashatunk.
Felméri Péter