A szappanoperákat imádja a közönség. Azt is tudjuk, hogy miért. Egy mondatban azért, mert önmagát látja vissza, de fotelből.

Kapcsolódó idézetek

1. A nők olyanok, akár a színészek: imádják a jó közönséget.
2. Bármilyen furcsán is hangzik, de a vaskos könyvek az olvasó kényelmét szolgálják: ha már egyszer befészkelte magát egy meghatározott fikcióba, otthonosan mozog a házban, ahol a szereplők élnek, hasonló folyamat játszódik le egy bestsellerben is fejezetről fejezetre, mint egy szappanoperában; azért kedvelik a háziasszonyok többek között a mamutsorozatokat, mert olyan minimális szellemi hozzájárulással ringatózhatnak a rétestésztává nyúló történetben, hogy közben semmiféle többletinformációval nem kell terhelniük magukat, egy újabb film elé ülni mindig kockázatosabb, hátha nem tetszik a helyszín vagy a szereplők kara. Ezért van az, hogy már az alcím feltünteti, miféle nézőközönségnek szánják. Már senki sem csodálkozik a szellemi renyheségre utaló meghatározásokon a tévémûsorokban, hogy most egy "kórházsorozatról", gimnazistákról, ügyvédekről szóló szappanoperáról vagy úgynevezett családi sorozatról van-e szó. Kontra Ferenc
3. Azok a legjobban játszott darabok, amelyeket a nézők, hazatérvén, fő­szereplőként játszanak magukban újra. Radu Stanca
4. Ha van közönség, van siker. Dés László
5. A nevetést nem lehet elutasítani. Ha jön, lehuppan a kedvenc fotelodba, és addig marad ott, ameddig akar. Stephen King
6. Az emberek szeretik az álszenteket, mert magukat ismerik föl bennük. Stephen King
7. Nagyon sok szeretetet kapok a nézőktől, amit a színpad által sokszorosan igyekszek visszasugározni. A színház nem mûködik e nélkül. Kimehetek a színpadra mindennap, és mutogathatnám magam, de ha ez nem szívből, szeretettel jönne, senkinek sem kellene.
8. A színház szép magánügy, százezer ember társaságában. Szendrő József
9. Mindenki imád szerelmes lenni, mert ilyenkor gyakorlatilag visszatalál gyerekkori önmagához.
10. Az emberek - még azok is, akik megpróbálnak őszinték lenni magukhoz - képtelenek elfogadni, ha véget ér valami. Még akkor is bíznak, vagy legalábbis megpróbálnak bízni, ha már a végső döntést is felírták a falra, méghozzá akkora betûkkel, hogy több száz méterről is elolvashatja bárki. Ha valami igazán fontos, könnyen csal az ember, könnyen összetéveszti a valóságot egy szappanoperával, és meggyőzi magát arról, hogy nem kell olyan sötéten látni a helyzetet, végül úgyis minden jóra fordul... talán éppen a következő reklám után. (...) Az önámítás csodálatos képessége nélkül az emberiség valószínûleg még őrültebb volna, mint amilyen őrült jelenleg. Stephen King