Ugrás a tartalomra
A szekeret nem lehet a lovak elé fogni, vagyis nem lehet csökkenteni a fegyverzetet, és azután barátkozni. Előbb kell barátkozni, és ha ez megtörtént, a fegyverek maguktól fölöslegessé válnak, hiszen semmi értelme fegyverkezni a barátokkal szemben.
Kapcsolódó idézetek
-
A barátokat váltogathatod, mint a kesztyûket, de a rokonaidat nem válogathatod meg. Ezért aztán jobb nem veszekedni velük, hiszen még jó ideig együtt lesztek.
Meg Cabot
-
Nem akkor kell felfegyverkezned magad, amikor a háború már áll (...). Akkora sereget kell építened, hogy ne is merjenek ellened szegülni.
-
Nem érdemes győzni, ha utána nem lehet kegyelmet gyakorolni. A csatában ellenségei legyünk ellenségeinknek, a győzelem után pedig testvérei.
Victor Hugo
-
A lónak mindig ismernie kell a lovasát. Ha még soha nem ültél lovon korábban, a lovad érezni fogja ezt. Emberi módon kell közeledned hozzá, vagy különben soha nem fogja azt tenni, amit szeretnél. Ha pedig ő nem akarja, semmivel se tudod majd rávenni.
Jeremy Irvine
-
A lovakat nem lehet úgy irányítani, ahogy az beidegződött a dolgok, a tárgyak felett. A ló akkor a legkevésbé veszélyes, ha sokat törődnek vele. Állandóan szelídíteni kell, mert ha nem, visszavadul a természetes állapotába, mint minden háziállat, és akkor nagyon veszélyes. Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk vele, olyan érzékeket kell kiszelídíteni, eltompítani belőle, amik neki teljesen természetesek. Például hogy ne ijedjen meg. Egy menekülő állat ne ijedjen meg? Ez nagyon abszurd. Neki ezen a reflexén múlik az élete.
Kollár-Klemencz László
-
A fegyverek a félelem eszközei, csak azok használják, akik félnek. Akik megtanulnak a puszta kezükkel harcolni, mindig előnyt élveznek azokkal szemben, akik a kardjukra hagyatkoznak, (...) mert ők arra számítanak, hogy győzni fognak. A fegyverek hamis barátok - nem a természet mûvei -, és hamis önbizalmat ébresztenek.
Darren Shan
-
Amikor a lovat befogják, szabadsága korlátozódik, ám energiáját hasznos célokra fordíthatja. A kocsi lovak hiányában nem tudja betölteni funkcióját. A gyerekek érkezése előtt a férj és a feleség voltaképpen szabad ember, majd életük korlátok közé kerül. Ám az a döntés, hogy életüket összekötik gyerekeikével, mind a szülők, mind utódaik számára előnyökkel szolgál.
Gary Chapman
-
Felebarátja előtt az ember sosem mutatkozhat szabadon olyannak, amilyen; egyikük ereje korlátot szab a másikuk szabadságának. Egy állattal szemben az ember az, aki. Szabadon lehet kegyetlen.
Milan Kundera
-
Mindig reálisan kell felmérni az erőviszonyokat. Ha a játszmában egyformán gyengék az ellenfelek, akkor nem érdemes gyötörnünk egymást. Hát még akkor, ha egyformán erősek.
-
Ellenség az ellenséggel megbékülhet hadban, de testvér a testvérrel nem.
Gárdonyi Géza