Ugrás a tartalomra
A szellemi, a tudományos igazságot, a mûvészi értéket nem szótöbbséggel döntik el. Volt idő, mikor egyes-egyedül Kopernikusz tudta az igazságot a Földön, a hivatalos tudomány leszavazta, későbbi hívei alá máglyát is gyújtott - de igaza mégis Kopernikusznak volt.
Kapcsolódó idézetek
-
Tudományos vitatkozásoknál nem a személy, nem a tekintély, hanem egyedül az igazság bírhat döntő erővel.
Deák Ferenc
-
Ha vitánk tárgya valami jogi dologra vagy emberekkel foglalkozó más tudományra vonatkoznék, melyben nincs sem igazság, sem tévedés, akkor biztosan lehetne rá számítani és remélni, hogy az, aki az élesebb elme, leleményesebb vitatkozó és a nagyobb olvasottság adományával tûnik ki, szellemének fölényét érvényesítheti és dicsőséget arathat. De a természettudományok terén, melyeknek következtetései igazak és szükségképpiek, ahol az emberi önkénynek nincs helye, óvakodni kell, hogy tévútra ne kerüljünk, mert ezer olyan embert, mint Demoszthenész vagy Arisztotelész, kiüthet a nyeregből egy egészen középszerû szellem, ha olyan szerencséje van, hogy rátalál az igazságra.
Galileo Galilei
-
A tudós lelke objektív önértéken csüng: a kutatott és felfedezett igazságon; a mûvész lelke is: a szépségen, amelyet alkotásaiban megvalósít s amely a tárgynak jellegzetes benső igazsága. Egyik sem munkája hasznosságát nézi, hanem magáért az igazságért, illetőleg szépségért küzd és alkot, hogy ezeket az értékeket megvalósítsa és kifejezze. De mindkettő munkájába önkénytelenül belefonódik a hasznosság is, az egyik gondolataival s fölfedezéseivel, a másik mûvészi alkotásaival az életet is szolgálja, gazdagítja, szélesíti és fokozza.
Kornis Gyula
-
Nincs igazság. Azaz, annyi igazság van, ahány ember van. Mindegyiknek igazsága van. Ezek nem juthatnak érvényre, ellentmondanak egymással. De ebből a sok igazságból meg lehet alkotni egy csillogó, hideg, okos, márványszerû hazugságot, melyet az emberek igazságnak neveznek.
Kosztolányi Dezső
-
Az igazság egy... egy emberek felett álló eszme, egy istenség, amiben rengeteg hisznek, de egyúttal rengeteg ellensége van.
Brandon Hackett
-
Az igazság nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Általában a többség akarata szerinti igazság szokott dominálni. A jog a jó és a méltányos közötti mûvészet.
Somló Tamás
-
A tudomány valamint az igazság tulajdonképpen csak egy.
Ponori Thewrewk Emil
-
Kinél van az igazság? Nekem úgy tûnik, az igazságot csak a speciálisan erre kiképzett emberek kutatják: a bírák, a tudósok, a papok. A többiek mind az ambícióik... és az érzelmeik rabjai.
Szvetlana Alekszijevics
-
Az igazság - ha nem bitorolja, de valóban megérdemli e nevezetet, - csak az előítéleteknek lehet ártalmára: mûvészet, erkölcs és vallásra jótékony hatást kell gyakorolnia.
Mentovich Ferenc
-
Ha egy köztiszteletnek örvendő, öreg tudós azt állítja valamiről, hogy lehetséges, akkor minden bizonnyal igaza van. Ha azt állítja, hogy valami lehetetlen, akkor nagy valószínûséggel téved.
Arthur Charles Clarke