Ugrás a tartalomra
A szerelem fordított barátság, úgy, hogy az egyikből mindig szivárog át valami a másikba. A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha két különböző nemû ember döbben rá, hogy ugyanazon a titkos úton járnak, a köztük kialakuló barátság - sokszor már az első fél órában - könnyen szerelembe fordul. Sőt, hacsak fizikailag nem taszítják egymást, illetve nincsenek máshol elkötelezve, előbb-utóbb ez egészen bizonyosan bekövetkezik. Ez fordítva is igaz, a szerelem néha barátsággá válhat. Ez a tény nemhogy eltörölné a különbséget a kétfajta szeretet között, hanem még jobban megvilágítja. Ha valaki, akivel azelőtt mély és szoros barátságban voltál, fokozatosan vagy hirtelen a szerelmed lesz, eszedbe sem jut megosztani őt egy harmadikkal. A barátságot azonban féltékenység nélkül megosztod mással.
Clive Staples Lewis
-
A szerelem titka, hogy a kettőből egy lesz, a barátság titka, hogy az egyből kettő.
Hamvas Béla
-
A szerelem átalakul valami mássá, ahogy múlik az idő... szeretet, megbecsülés, tisztelet, meg a jó ég tudja, mi minden lesz belőle... a barátság azonban marad... bármennyi idő telhet el közben, csak mélyül és nem vész el... nem lesz belőle más.
-
A barátság nem más, mint testvéri viszony férfi és nő között. Két lélek közel jut egymáshoz, de nem olvad össze: akár két ujj egy kézen. Ez a barátság.
Victor Hugo
-
A szerelem jórészt illúzió - két szív álommá változtatja a valóságot. A szerelem azonban maga a valóság, amelyben elfogadjuk, dédelgetjük és élvezzük azokat az egyéni tulajdonságokat, amelyek a férfit és a nőt azzá teszik, akik.
-
Van-e még barátság a világon? Fiatal emberek azt hiszik, van; de aztán megtudják, hogy amit barátságnak hittek, csak pajtásság volt. A barátság sokkal bonyolultabb, fájdalmasabb és erőszakosabb kapcsolat, mint a szerelem. A szerelem adni és kapni akar. A barát csak adhat. Barátság, abban az értelemben, szûkszavúan, ahogy két ember, kézfogás és ígéret nélkül, egy életre jótáll a másikért.
Márai Sándor
-
- Tudja, mi a barátság? (...)
- Ha úgy vannak ketten, mint fivér és nővér; két lélek összesimul, de nem vegyül; két ujj a kézen.
- Hát a szerelem? (...)
- Ha ketten egyek. Ha férfi és nő angyallá olvad össze. Ez a mennyország.
Victor Hugo
-
A szerelem (...) egy részről szenvedély, más részről nagy színjáték is. Egy szerelemben az ember az összes vágyát meg fantáziáját rávetíti a másikra, és sokszor a saját fantáziájába szeret bele.
Popper Péter
-
A barátság messze a szerelem fölött helyezkedik el. Önzetlen és toleráns. A tettei nagyvonalúak. A szerelemmel ellentétben nem avatkozik bele a másik ügyeibe. A szerelemről tudjuk, hogy az ember megbolondul tőle, és minden észszerû határt áthág miatta.
Agneta Pleijel
-
A szerelem: páros tánc: a kettő eggyé válik benne. (...) Hasonlít a "szeretet"-re, de nem az. A szeretetben sok mindenki van. De a szerelemben csak egy.
Müller Péter