Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha két különböző nemû ember döbben rá, hogy ugyanazon a titkos úton járnak, a köztük kialakuló barátság - sokszor már az első fél órában - könnyen szerelembe fordul. Sőt, hacsak fizikailag nem taszítják egymást, illetve nincsenek máshol elkötelezve, előbb-utóbb ez egészen bizonyosan bekövetkezik. Ez fordítva is igaz, a szerelem néha barátsággá válhat. Ez a tény nemhogy eltörölné a különbséget a kétfajta szeretet között, hanem még jobban megvilágítja. Ha valaki, akivel azelőtt mély és szoros barátságban voltál, fokozatosan vagy hirtelen a szerelmed lesz, eszedbe sem jut megosztani őt egy harmadikkal. A barátságot azonban féltékenység nélkül megosztod mással.

Clive Staples Lewis
🔮 Jövőkép 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szerelem fordított barátság, úgy, hogy az egyikből mindig szivárog át valami a másikba. A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé. Hamvas Béla
  2. A szerelem átalakul valami mássá, ahogy múlik az idő... szeretet, megbecsülés, tisztelet, meg a jó ég tudja, mi minden lesz belőle... a barátság azonban marad... bármennyi idő telhet el közben, csak mélyül és nem vész el... nem lesz belőle más.
  3. Tudod, a szerelem nem úgy alakul ki egyik percről a másikra, azt meg kell, hogy előzze egy másik érzés, amiből aztán kialakul az igaz, mindent megváltoztató érzelem: félelem, düh, utálat. Ugye milyen érdekes, hogy ezekből egyszer szerelem lehet? Zakály Viktória
  4. A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek". Steve Biddulph
  5. Semmi sem gazdagítja úgy a szerelmet, mint amikor kedvesünk mélyen, őszintén és magától összebarátkozik a barátainkkal, s így nemcsak kettőnket egyesít a szerelem, hanem hárman, négyen, öten járunk ugyanazon az úton, gondolkodunk hasonlóan. Clive Staples Lewis
  6. A szerelem mellett mindenféleképpen barátságnak is kell lennie, mert különben a dolog nem mûködik. Addig nem tudok szerelmes lenni, amíg nem ismerem a másikat, mert a saját megítélésem alapján, számomra kell értékesnek lennie az embernek. Csak így lehet valakibe szerelmes az ember, vagy szeretheti meg. Reményik László
  7. Mi történik akkor, amikor valakinek egyszer csak barátja lesz? Vajon ugyanolyan, mint amikor valakibe beleszeretünk? (...) Csak az a különbség, hogy a barátságba könnyebben belemerül az ember, mint a szerelembe? Vagy valami más? A barátság első napjai és hetei nem ugyanolyanok, mint a szerelemé? Nem épp olyan ez, mint amikor egyszerûen meg kell hallgatni egy lemezt, amit megvettünk? Egyre csak le kell játszani, újra és újra, mert az ember érzi, hogy ez nagyon fontos. Tore Renberg
  8. A barátság (...) néha olyan, mint a szerelem. Nem lehet előre megtervezni. A legvalószínûtlenebb helyeken talál rád. Vagy a lehető legkézenfekvőbb helyen.
  9. Amikor meg tudod mondani, hogy valakibe miért vagy szerelmes, akkor az már nem szerelem. Ha kezded felsorolni, hogy mit szeretsz valakiben, akkor már azt is fel tudod sorolni, hogy mit nem. Akkor már mérlegelsz és döntesz, hogy még szeretni, vagy tovább szeretni! Ugyanígy van a barátsággal is. Ha el tudod mondani, hogy valaki miért barátod, milyen szál fûz hozzá, akkor azt is el tudod mondani, ami eltaszít tőle. Az már nem igazi barátság.
  10. A barátságot fel lehet építeni, csak meg kell találni a közös pontokat, közös érdeklődési kört, olyat, amit együtt tudnak folytatni. Két ember újra közelebb kerülhet egymáshoz, újra barátok lehetnek és helyreállíthatják a kapcsolatukat, mert amikor erősödik a barátság, együtt nő a szeretet érzése is. Adam J. Jackson
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat