A szerelem meg közben tombolt bennem, tudod, hogy van ilyenkor. Mint az áradó folyam. Ha szabad folyást kap: szépen lecsendesül, lefolyik az ár. Ha gát zárja el, vagy keskeny völgybe szorul: bőgve tajtékzik, és az eget ostromolja.

Kapcsolódó idézetek

1. Tudom, hogy a szerelem olyan, mint a víz, ami áttöri a gátat. Elég, ha egy apró rés keletkezik a gáton, amin át tud szivárogni a víz, és egyszer csak átszakad az egész, és akkor senki nem állhatja útját az áradatnak. Paulo Coelho
2. A szerelem olyan, mint egy folyó. Új utat vág magának, ha akadályba ütközik.
3. Olyan a szerelem, mint folyó örvénye: Megtörik azon a csillagoknak fénye, Mig a tövises galyt, őrjöngő fodorja, Magába öleli, szivébe sodorja. Tóth Kálmán
4. A szerelem, akár az eső, fölülről zúdul lefelé, csuromvizesre áztatva a párokat. De néha, az élet dühödt hőségében, a szerelem kiszárad a felszínen, alulról kell felszívnia a nedvességet, a gyökerein keresztül, hogy valamiképpen életben maradjon. Mitch Albom
5. A csók úgy lobban fel, mint a villám, a szerelem úgy süvít el, mint a vihar, aztán az élet megint nyugodt lesz, s folyik tovább, épp úgy, mint azelőtt. Guy de Maupassant
6. Olyan a szíved, mint a hosszas esőzés után megáradt patak, amely ellepte a medrében kijelölt mérce legmagasabb fokát is, s talán már el is sodorta valahová, egy sötét helyre. Az eső pedig tovább veri a folyót. Ha láttál már híradót ilyen áradásról, tudhatod, milyen az. Úgy van, ilyen az én szívem is. Murakami Haruki
7. A szerelem olyan, mint a hegyi patak, ha elfogják a folyását, akadályokat gördítenek útjába, nő-nő, egyre csak nő, mig oly erős nem lesz, hogy a legerősebb sziklát is elmozdítja útjából.
8. Egyesek szerint a szerelem olyan, akár egy folyó; mások szerint olyan, mint egy lökött dal. Néhányan azt mondják, a szerelem mindenhol ott van: felemelő érzés. Vannak, akik szerint a szerelem olyan, akár a nevetés az esőben.
9. A szerelem be van zárva a szívembe, mint egy madár a kalitkába. Egyszer majd kiszabadul, és szárnyalni kezd. Cseh Katalin
10. A szerelem olyan, mint egy nyári fergeteg, az epedő vágyak sötét felhői, a cikázó villámok, az eget-földet rázó csattanás, a zuhogó eső s végül ismét mosolygó napsugár: ez üdíti és tisztítja ez élet unalmas, de üdvös formaságait, s elhiheti velünk, hogy soha sem ezelőtt sem azután nem lesz többé oly vihar, mint az éppen elmúlt. Marie Corelli