Ugrás a tartalomra
A szeretet, amely pusztán a ragaszkodás szenvedélyén alapul, gyorsan változik, múlékony. A szeretet tárgyának legkisebb változása, mint mondjuk, egy apró viselkedésbeli változás, azonnal átalakíthatja két ember viszonyát. Ez azért van, mert ezek az érzelmek felületesek, vagyis a felülethez kötődőek. Vegyük példának a házasságot. A házasok gyakran néhány hét, hónap vagy év után egymás ellenségeivé lesznek, és persze elválnak. Pedig amikor összeházasodtak, nagyon szerelmesek voltak - senki sem házasodik gyûlöletből -, rövid idő elteltével mégis minden megváltozott.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretet nagyon könnyen fordul át gyûlöletbe: maga a szenvedély szinte ugyanaz. Könnyebb gyûlölni valakit, akit szeretünk, mint közömbösnek lenni iránta.
Agatha Christie
-
A szerelem nem lehet tartós a szeretet áldozatos kötőanyaga nélkül. A szeretet adni akar, ellenszolgáltatás nélkül. A szerelem birtokol. Akit elhagynak, őrjöng a féltékeny fájdalomtól. Párja inkább haljon meg, mint másé legyen. A szeretet nem köt, hanem old. Akit szeret, azt a maga útjára engedi.
Szepes Mária
-
A függőség megváltoztatja viselkedésünket. Egy egyszerû szokás kétségbeesett kereséssé válik. Keresünk valamit, ami örömöt okoz. Ám egyszer csak valami megváltozik, és minden az ellenkezőjévé válik. Ami addig jó volt, rossz érzéssel tölt el. Nap mint nap egyre rosszabbal, mert sajnos bármennyire is a vesztünket okozza, nem tudunk lemondani róla. A szerelem függőség.
-
Ha az emberek szerelemből kötnek házasságot, el kell jönnie a pillanatnak, amikor a szerelem gyûlöletté alakul át, ahogyan a kedves kiskutyakölyökből is előbb-utóbb harapós állat lesz... egészen másként festene a dolog, ha nem azok házasodnának össze, akik szeretik, hanem akik gyûlölik egymást... egy idő elteltével azonban a gyûlölet szerelemmé alakulna át, és így minden helyrerázódik... édes a gyûlölet, mivel belőle fakad a szerelem.
-
A szeretet átalakítja a testi kapcsolatot. Mélyebbé, és aztán még mélyebbé teszi. A szeretet a testi kapcsolatot többé, de kevesebbé is teheti. Nevetésre ösztönöz, játékra, a legteljesebb bolondozásra. Gyöngédségre szoktat. A másik elismerésére. Tiszteletre. A szenvedélyt a szeretet őrzi meg. Örök időkig.
Stephanie Dowrick
-
Egy (...) kapcsolat minden, csak nem egyszerû. Az érzések, az indulatok idővel lecsillapodnak. Megváltoznak, átalakulnak. Ezért (...) nem mondhatom, hogy igen, még mindig szeretem vagy nem, már nem szeretem.
-
A szerelem olyan véletlenül és hirtelen történik meg egyik rezdülésünk után a másikig, hogy bele sem gondolunk, és már szerelmesek is vagyunk. Bár ez az állapot csak egyetlen pillanat óta tart, mégsem tudjuk elhinni, előtte is éltünk.
Zakály Viktória
-
A szerelem gyorsan fellobbanhat, de az igaz szerelemnek időre van szüksége ahhoz, hogy erőssé és tartóssá váljon. A szerelem mindenekelőtt elkötelezettségről, odaadásról szól, és arról a hitről, hogy együtt sokkal többet elérhetünk, mint külön-külön. De valójában csak az idő dönti el, hogy az ember jó döntést hozott-e.
Nicholas Sparks
-
A szerelmesek, mondják, gyakran annyira azonosulnak egymással, hogy átveszik a másik tulajdonságait, megváltozik az ízlésük, átalakul a viselkedésük, másként kezdenek beszélni, öltözködni, enni, a távolabbi ismerősök szinte rájuk sem ismernek már, ezután nem ritka, hogy az azonosulás következtében valóban szerepet is cserélnek, és a szerelem tetőpontja egyben a végét is előrevetíti, ilyenkor kezdődnek a kisebb-nagyobb bajok, hirtelen veszekedések, sûrû hangulatváltások, megmagyarázhatatlannak tûnő kifogások, kiábrándulás az illatokból, színekből, formákból, mígnem a lassú elhidegülés előbb kétségbeeséssé, aztán haraggá válik, ezután szükségszerûen sor kerül az elszakadásra, de már az sem old meg semmit, hiszen még ekkor sem ismerik fel, hogy a másikban önmagukat gyûlölték meg a magukra maradt szeretők.
Krusovszky Dénes
-
Akikkel egyszer szerelembe esel, és az tényleg jó időszak volt az életedben, jó pillanatokkal, akkor azt az embert nem tudod utálni. A szerelem átalakul szeretetté, tiszteletté attól függetlenül, hogy együtt élünk vagy sem.
Somló Tamás