Ugrás a tartalomra
A szeretet befogad, mint egy nyitott szív, nem követel, nem tart igényt semmire. Szívesebben jön, ha vágyaink elcsendesülnek, ha kevéssel beérjük, és ha megbékélünk a gondolattal, hogy bár nem lesz mindig velünk, amit szeretünk, de ebben a pillanatban velünk van.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretet nem kierőszakolni akarja a vonzalmat, hanem befogadni. Nem vár, ha cselekedni kell, és nem menekül kényszercselekvésekbe várakozás helyett.
Lackfi János
-
A szeretetet arról lehet megismerni, (...) hogy nem kínál fel lehetőségeket, nem követel és nem mérlegel. A szeretetet arról lehet megismerni, (...) hogy fénnyel tölti meg a szívet. Arról, (...) hogy eltereli a figyelmünket magunkról és saját vágyainkról.
Jussi Valtonen
-
A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is.
Feldmár András
-
A szeretet nem kíván semmit. Ami kíván valamit, az a vágy.
Feldmár András
-
Amikor igaz szeretetet adunk, nem törődünk a viselkedéssel - sem a sajátunkkal, sem a másokéval. Természetes érzés tölt el, mert felismerjük, hogy a szeretet az ember természetes állapota. Nem érzékeljük a korlátokat. Nincs kétségünk a jóság felől, és nem foglalkoztat az idő. Tudatában vagyunk a jelen pillanatnak és mindennek, ami benne foglaltatik. Amikor szeretetet nyújtunk, szabadságot és békességet élünk át.
-
Szeretet az, amikor csendes nyugalommal csak átöleled, és tudod, az életedet is rábíznád. Szeretet az, amikor biztonságban érzed magad, és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy, mellette megnyugszol. Szeretet az, ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed... amikor olyan titkaidat is elmondod neki, amiket még te sem tudtál azelőtt magadról. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted, gyûrötten, kócosan, és te boldog vagy.
Schäffer Erzsébet
-
A szeretet teljes mértékben ad. Mindent adni akar, amije csak van; ha igazi szeretet, akkor semmit sem tart vissza.
Chuck Spezzano
-
A valódi szeretet: önzetlen, türelmes és megbocsátó. (...) Nem támaszt feltételeket, nem ítélkezik, és szinte semmi viszonzást nem vár.
-
A szeretet kérés nélkül ad, makacskodás nélkül elfogad, késlekedés nélkül megbocsát, és csak saját elégtelensége miatt szenved.
-
A szeretet olyan, mint a fal, ott áll mindig, és ha kell, nekitámaszkodhatok. Nem kérdezi, miért, csak segít, ha kell, meghallgat, figyel rám, mellette pont olyan lehetek, amilyen éppen vagyok, érzem, nem vagyok egyedül, mert ott van mellettem feltétel nélkül.