Ugrás a tartalomra
A szerkesztő vagy kombináló készség - amelyben a találékonyság rendszerint megnyilatkozik, de amelynek a frenológusok szerint (...) az agyban, mint minden ősi képességnek, külön központja van - igen gyakran félkegyelmûséggel határos embereken ütközik ki, amint ahogy ez lelki jelenségekkel foglalkozó íróknak már gyakran fel is tûnt.
Kapcsolódó idézetek
-
A túl intelligens emberek folyton tévednek, de megvannak a kognitív képességeik, hogy bonyolult, akár a tényeknek is ellentmondó magyarázatokat és érveket konstruáljanak, amiket látszólag alá is támasztanak a részrehajlóan kiválogatott és ügyesen értelmezett bizonyítékokkal.
-
Mindegyikünk küzd azzal a problémával, hogy két agyféltekéje mûködését megfelelően összehangolja. Ám amikor ennek következtében egy agyrész funkciói részben kikapcsolódnak, az akár a nagyfokú kreativitás alapja is lehet.
-
A találékonyság és az analitikai képesség közt nagyobb a különbség, mint a köznapi értelemben vett képzelet és a tulajdonképpeni képzelőerő között, pedig jellegzetes tulajdonságaiban milyen hasonló a kettő! Annyi tény, (...) hogy a találékony embernek mindig van fantáziája, és a valódi képzelőerő mindig analitikus.
Edgar Allan Poe
-
Akiben egy kis képzelőerő van, mindenütt talál változtatni- és javítanivalót.
Agatha Christie
-
A kreatív emberek feltûnően jó megfigyelők, és többre tartják a pontos megfigyelést, mint mások.
Sokszor csak az igazság felét mondják ki, azt azonban érdekesen, színesen - rendszerint azt a felét, amelyet mások nem vesznek észre. A hangsúlyok áthelyezésével, bizonyos elemek kiemelésével olyan pontokra mutatnak rá, melyek különben homályban maradnának.
Ugyanúgy látják a dolgokat, mint mások, ugyanakkor homlokegyenest ellenkezőleg látják a dolgokat, mint mások.
-
Az elemzőkészséget ne tévesszük össze a találékonysággal, mert míg az analitikus elme szükségképpen találékony, sok találékony ember gyakran képtelen az elemzésre.
Edgar Allan Poe
-
Nagy munkával az emberek jelentős részének sikerül elfojtaniuk eredendő kreativitásukat, mi több, zsenialitásukat.
Vörös István
-
Hányaveti természetû emberek, akik azzal dicsekszenek, hogy értik a dörgést, és mindenre egyformán alkalmasak; kalandokra való képességeik óriási terjedelmét azzal a szólással szokták kifejezni, hogy ők a "fej vagy írás", játéktól az emberölésig mindenhez értenek; s e két ellentétes véglet között valóban meglehetősen hosszú és sokat magában foglaló sora van a dolgoknak.
Charles Dickens
-
Manapság szoktak szuperérzékeny gyerekekről is beszélni, akiknek nagyon nehéz beilleszkedniük, akik sokat sírnak (esetleg az iskolai WC-be zárkózva), még akkor is, ha konkrét bántás nem éri őket, csak esetleg úgy érzik, hogy valaki hûvösen nézett rájuk, nem annyira barátságosan köszönt nekik. Ez nem patológia, hanem szintén alkati kérdés. (...) A szuperérzékenyek ugyanis rendkívül értelmes, kreatív személyiségek - részben éppen abból fakadóan, hogy olyan idegrendszerrel születnek, amely arra indítja őket, hogy egy adott szituációban minden apró részletet megfigyeljenek, és ezt az információhalmazt alaposan feldolgozzák, mielőtt cselekszenek.
Vekerdy Tamás
-
Az emberi kreativitás minden látszat ellenére nem individualista forrásból származik, bármennyire is szeretik az emberek a nagy tudóst, a nagy politikust látni. A kreativitás közösségi folyamat, csak csoportokban jelenik meg. Előfordul már két embernél is, de minél kiterjedtebb a közösség, annál különösebb formái jelentkeznek. A kreativitás eredendően emberi tulajdonság, és kevés köze van az intelligenciához. Valamennyi kell hozzá, persze, de jóval kevesebb, mint gondolják.
Csányi Vilmos