Ugrás a tartalomra
A szerződések nem szimpla papírlapok, amiken állást vagy házat vagy örökséget ígérnek nekünk: a szerződések a szó legtisztább, legigazibb és legszélesebb értelmében a jog minden területét áthatják. Amikor úgy döntünk, hogy társadalomban élünk, azzal azt is elfogadjuk, hogy szerződés hatálya alatt élünk, és alávetjük magunkat azoknak a szabályoknak, amiket a szerződés diktál nekünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy üzlet, egy szerződés nem csupán papiros (...). A szabadság nem a szerződésszegés szabadsága, nem a mérhetetlen károkozás szabadsága. A szabadság a mi társadalmunkban az okos döntések szabadsága.
Csányi Vilmos
-
A házasság nem csak egy papír, hanem szoros szövetség két ember között, ami problémákkal is jár, ezt pedig meg kell oldaniuk a feleknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig sikerül, de törekedni kell a megoldásra. Ha sikerrel járunk, akkor a kapcsolat erősebb lesz, ha pedig nem, akkor véget kell vetni neki az összeférhetetlenség, a kompromisszum hiánya miatt.
-
A modernitás egy megállapodás. Mind csatlakozunk ehhez az egyezséghez, amint megszületünk, és halálunk napjáig szabályozza az életünket. Közülünk csak kevesek tudják semmissé tenni vagy akár megszegni. Meghatározza, mit eszünk, mit dolgozunk, miről álmodunk, eldönti, hol lakunk, kit szeretünk, és hogyan halunk meg. A modernitás elsőre rendkívül bonyolult megállapodásnak tûnik, ezért csak kevesen próbálják meg átlátni, mibe is csöppentek. Mint amikor letöltünk egy szoftvert, és el kell fogadnunk a felhasználási feltételeket, amelyek több tucat oldalnyi jogi szakzsargonból állnak - a legtöbben csak ránézünk, legörgetünk az aljára, beikszeljük, hogy "Elfogadom", és rögvest el is feledkezünk róla.
Yuval Noah Harari
-
A nyitott házasság szerződése (...) csak teljes őszinteség, bizalom és harmónia mellett mûködik. A szerződésünk része, hogy nyíltan beszélünk egymással, és nem rejtegetjük a vágyainkat, miközben a család egysége és a másik nem sérülhet.
-
Az ember magára veszi a felelősséget. Viselnie kell, nem lehet kibújni alóla, vagy egyszerûen félrelökni. A szerződés (...) az szerződés. Szabad akaratából köti az ember, tartson is ki mellette. Minden más zûrzavart eredményez. Meglazult maradványokat, félig feloldott kötelékeket.
Agatha Christie
-
Egy jó világban a házasság kölcsönös egymásra utaltságot jelent, azt, hogy a felek megosztják egymással az életüket, szeretik egymást és megelégednek egymás társaságával. Egy kevésbé jó világban viszont puszta túlélést.
Nora Roberts
-
Házasságon azt kellene értenünk, hogy két ember annyira szereti egymást, hogy együtt akarnak élni. Ez akkor is házasság, ha nem írják alá azt a bizonyos papírt - a bizalom és a tisztelet megszentelt szerződése. Számomra ez az egyetlen oka a házasságkötésnek és a házasságban maradásnak... Tehát, ha valamiképpen nem tudom neki azt adni, amire egy nőben szüksége van (...), és úgy érzi, hogy más nőt szeretne maga mellett tudni, akkor én elmegyek. Nem vagyok az a fajta, aki mindenáron marad, és jeleneteket rendez.
Audrey Hepburn
-
Mi a jog? Amit a törvénykönyv rögzít, vagy ami a társadalomban valóságosan érvényesül és elfogadtatik? Vagy az a jog, amit - akár rögzítenek törvénykönyvek, akár nem - el kell fogadni és érvényesíteni, ha nincs rajta semmi kivetnivaló?
Bernhard Schlink
-
Az esküvő nemcsak egy papír, hanem egy döntés. Egy döntés, hogy mostantól, ha valami nem úgy alakul, ha valami nem tetszik, akkor nem válunk, hanem alakítunk és alakulunk. És a hit, hogy valakiért megéri.
Kormos Anett
-
A világot nem papírra vetett törvények irányítják, hanem a benne élő emberek. Néhányan betartják a törvényeket, mások nem. Mindenki esetében saját magától függ, milyen lesz a világa, mihez kezd vele. És egy jó nagy adag szerencse is kell hozzá, hogy más ne csináljon poklot az életéből. Ez nem olyan egyszerû, mint ahogy az iskolában tanítják. Jó, ha az ember egy általa létrehozott erős értékrendhez tartja magát. A házasságban, a bûnözésben, a háborúban, mindig és mindenhol.
Mafia c. videojáték