Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A színház fura mûfaj, itt nincsenek független vagy állandó értékek: mindig másokkal együtt érvényes az, amit én éppen csinálok. Nélkülük nem megy. Örökösen változó, kiszámíthatatlan, mindig van benne izgalom. Attól még, hogy én ma jó voltam a színpadon, nem jelenti azt, hogy holnap is az leszek... az is csak pillanatokra érvényes, ha azt érzem, igazán remekül összejött egy-egy előadás, a többiekkel és a közönséggel is mûködött a láthatatlan kémia.

Lovas Rozi
🔮 Jövőkép 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A színház kiszámíthatatlan. Ugyanolyan erővel csinálja az ember azt is, amit a nézők nem szeretnek, és sokszor váratlan, hogy valamit megszeretnek. Zsótér Sándor
  2. Azonnal érződik, hogy jön-e aznap az emberrel a közönség. Amikor nem, az nagyon nehéz, mert ilyen helyzetben könnyen abba a hibába lehet esni, hogy elkezdünk erőlködni, ami viszont csak még inkább eltartja az egésztől a közönséget. Fontos, hogy legyen bennünk egy könnyedebb lelki tartás, nem szabad erőltetni semmit, így végül többnyire átbillen a dolog. Nagyon érdekes, hogy sokszor elég csak három-négy ember, akik képesek magukkal vinni a közönség többi részét, akiknek köszönhetően eluralkodik egy hangulat. Talán pont ez a színház lényege, hogy minden este másik közönséggel találkozik az ember, és hogy miként sikerül hatni rájuk újra és újra. Molnár Piroska
  3. A jó színház olyan, ami után a néző változni tud. (...) És milyen egy jó találkozás egy másik emberrel? Ami után én vagy ő változni tudunk. Vecsei H. Miklós
  4. A színház élő organizmus, amiben nem lehet mindig újratermelni magunkat, de a kísérletezésnek helye van. Ugyanakkor az újításnak találkoznia kell a közönség igényeivel, mert a jelennek dolgozunk.
  5. Azért viszünk színre egy darabot, mert át akarunk adni valamit általa. Valami megfoghatatlant. S amikor már fenn vagyunk vele a színpadon, és ott van a közönség is, többé nem az a legfontosabb, ki mint vélekedik róla. Csupán egyetlen kérdés marad: átadtuk-e, amit akartunk? Vavyan Fable
  6. Megismételhetetlen színház vagyok, mint minden ember. Szereplőim mindazok, akikkel találkoztam. Ezt a pótolhatatlan és másolhatatlan színházat nagyra tartom mindenkiben. Konrád György
  7. Nagyon sok szeretetet kapok a nézőktől, amit a színpad által sokszorosan igyekszek visszasugározni. A színház nem mûködik e nélkül. Kimehetek a színpadra mindennap, és mutogathatnám magam, de ha ez nem szívből, szeretettel jönne, senkinek sem kellene.
  8. Nincs fontosabb, mint a közönség. Számomra egy csoda a színház, aminek minden percét élvezem, de minden értük van, ezért nagy alázattal kell viselkednünk előttük.
  9. A színházban minden képlékeny, mindig mindent elölről kell kezdeni. Ismerkedsz a szereppel, puhítod, van rá hat heted, és egy rendeződ, aki segít. Bejárhatod az utakat, hibázhatsz, amíg a végén kialakul valamilyen végeredmény - amit a kritika vagy lehúz, vagy még jobban lehúz. Ha egyáltalán írnak róla. A film pedig a pillanat mûvészete. Egyszer kell nagyon igaznak, nagyon jónak, nagyon őszintének lenni.
  10. Nekem a színház töltekezést, fejlődést jelent, a határok feszegetését. Olyan terepet, amelybe akkor is beleugrom, ha a pakliban a kudarc is benne van. Scherer Péter
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat