Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azért viszünk színre egy darabot, mert át akarunk adni valamit általa. Valami megfoghatatlant. S amikor már fenn vagyunk vele a színpadon, és ott van a közönség is, többé nem az a legfontosabb, ki mint vélekedik róla. Csupán egyetlen kérdés marad: átadtuk-e, amit akartunk?

Vavyan Fable
🔮 Jövőkép 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nagyon sok szeretetet kapok a nézőktől, amit a színpad által sokszorosan igyekszek visszasugározni. A színház nem mûködik e nélkül. Kimehetek a színpadra mindennap, és mutogathatnám magam, de ha ez nem szívből, szeretettel jönne, senkinek sem kellene.
  2. Azonnal érződik, hogy jön-e aznap az emberrel a közönség. Amikor nem, az nagyon nehéz, mert ilyen helyzetben könnyen abba a hibába lehet esni, hogy elkezdünk erőlködni, ami viszont csak még inkább eltartja az egésztől a közönséget. Fontos, hogy legyen bennünk egy könnyedebb lelki tartás, nem szabad erőltetni semmit, így végül többnyire átbillen a dolog. Nagyon érdekes, hogy sokszor elég csak három-négy ember, akik képesek magukkal vinni a közönség többi részét, akiknek köszönhetően eluralkodik egy hangulat. Talán pont ez a színház lényege, hogy minden este másik közönséggel találkozik az ember, és hogy miként sikerül hatni rájuk újra és újra. Molnár Piroska
  3. Nagyon fontos, hogy beszéljünk valamiről. Nem szeretek olyan előadásban részt venni, ami csak úgy van. Szeretem, hogy szól valamiről, hogy van üzenete. (...) Fontos, hogy legyen is üzenete annak, amit csinálunk.
  4. Az embernek a színpadon magához kell térnie, fel kell élednie, és gondjait, bajait a színfalak mögött hagyni. Csak a jót szabad kivinni a közönségnek. Csepregi Éva
  5. A színház fura mûfaj, itt nincsenek független vagy állandó értékek: mindig másokkal együtt érvényes az, amit én éppen csinálok. Nélkülük nem megy. Örökösen változó, kiszámíthatatlan, mindig van benne izgalom. Attól még, hogy én ma jó voltam a színpadon, nem jelenti azt, hogy holnap is az leszek... az is csak pillanatokra érvényes, ha azt érzem, igazán remekül összejött egy-egy előadás, a többiekkel és a közönséggel is mûködött a láthatatlan kémia. Lovas Rozi
  6. Ha csak azt nézzük, hogy ki milyen jól fo­rog, táncol a színpadon, az kevés. A történet nem erről szól, hanem a gondolatról, az érzelemről, az emberről, a hitelességről, az igaz­ságról. Az életről szól. Ha ez "átjön" a színpadról, az az ünnep. Markó Iván
  7. Én a közönségnek hiszek, hogy az előadás végén hogyan fogadja az előadást. Ha nagy a siker, akkor hiába irkál nekem bármiféle kritikus, hogy milyen hibákat követtem el meg miről kellett volna szólnia a szerepnek. Reviczky Gábor
  8. Mi, színészek nem a közönségnek, hanem saját magunknak játszunk. Olyanok vagyunk, mint a gyerek. S ha tetszik a játék, amit kitaláltunk és továbbadunk, az nagyon jó érzés. Agárdy Gábor
  9. Nincs fontosabb, mint a közönség. Számomra egy csoda a színház, aminek minden percét élvezem, de minden értük van, ezért nagy alázattal kell viselkednünk előttük.
  10. A mûvészek képesek átadni az érzelmeiket, elérik, hogy a közönség ugyanazt érezze, amit ők. Mindennek ez az alapja, nem? Csak át kell ültetni a tanult dolgokat a szív nyelvére.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat