Ugrás a tartalomra
A szülők dolga megvédeni a gyereküket, de végül a gyereknek kell leélni a saját életét.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy anyának az a kötelessége, hogy megóvja a gyermekét. De néha hagynunk kell, hogy megmentsék magukat.
-
Nem a gyermek feladata, hogy megvédje az anyját. Az anya feladata, hogy megvédje a gyerekét.
-
Tulajdonképpen nem a szülők nevelik gyermeküket, hanem a gyermek neveli szüleit. Arra kényszeríti őket, hogy olyanok legyenek, amilyennek őt óhajtanák kinevelni.
Nagy Endre
-
Egy szülőnek az a dolga, hogy támogassa a gyerekét.
-
A határok kijelölése és ezen keretek fenntartása a szülő feladata. A gyerek feladata pedig az, hogy ezeket megpróbálja átlépni, hogy kísérletezik az érzelmeivel és a lehetőségeivel, miközben érzi azt is, hogy a szülei tartják a kontrollt, és nem engedik ki a kezükből a gyeplőt.
Tari Annamária
-
Egy szülőnek az a feladata, hogy a gyerekei előtt járjon és megvédje őket, még ha már rogyadoznak is a lábai.
-
A legtöbb ember azt hiszi, hogy a szülőknek kell nevelni a gyerekeket, igyekezniük a jellemüket a lehető legjobban alakítani, ez azonban egyáltalán nem igaz. A gyerekeknek kezdettől fogva önmagukat kell nevelniük, önállóan kell kialakítaniuk jellemüket.
Anne Frank
-
A szülők gyermekeik minden kincsét megvédelmezhetik, csak a becsületüket nem. Azt maguknak kell megóvniuk.
Cilibi Moise
-
Hogy mit csinálnak az emberek az idejükkel, azt nekik maguknak kell eldönteniük. Maguknak is kell megvédeniük.
Michael Ende
-
A szülő dolga az, hogy fegyelmezze a gyereket, és annyiszor elmondja, hogyan kell viselkednie bizonyos helyzetekben, ahányszor csak szükséges. Ha már látom, hogy magától is tudja, persze abbahagyom. Néha ez nem egyszerû, de egy gyereknek se egyszerû az, amikor az anyja vagy az apja fegyelmezi.
Sarah Jessica Parker