Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy szülőnek az a feladata, hogy a gyerekei előtt járjon és megvédje őket, még ha már rogyadoznak is a lábai.

💞 Beteljesült szerelem 👰 Menyasszony
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy szülőnek az a dolga, hogy támogassa a gyerekét.
  2. Egy anyának az a kötelessége, hogy megóvja a gyermekét. De néha hagynunk kell, hogy megmentsék magukat.
  3. A szülők dolga megvédeni a gyereküket, de végül a gyereknek kell leélni a saját életét.
  4. Ez a szülő feladata: vállnak lenni, ahová a gyerekek kiskorukban felülhetnek, hogy lássák a világot, nagyobb korukban felállhatnak, hogy elérjék a felhőket, olykor-olykor pedig rátámaszkodhatnak, ha elbizonytalanodnak. Fredrik Backman
  5. A határok kijelölése és ezen keretek fenntartása a szülő feladata. A gyerek feladata pedig az, hogy ezeket megpróbálja átlépni, hogy kísérletezik az érzelmeivel és a lehetőségeivel, miközben érzi azt is, hogy a szülei tartják a kontrollt, és nem engedik ki a kezükből a gyeplőt. Tari Annamária
  6. Az embert nemcsak a szülei, de a gyereke is neveli. Halász Judit
  7. Az édesanya először maga tanítja járni gyermekét, később azonban magától kell már járnia: felelős vagy cselekedeteidért. Pio atya
  8. Büszkén hordozom a vállaimon a családom életének a súlyát. Mert ez egy szülő dolga.
  9. Az anyai feladat az, hogy levegyem rólad a felelősséget. Csinálhass hülyeségeket, lehess hibás, okozhass kárt, megoldom. Hiszen te vagy a gyerek. Az én gyerekem maradsz, nekem meg kell védenem téged, minden körülmények között. Sándor Erzsi
  10. Nekem, szülőként ugye, az lenne a dolgom, hogy aggódjak a gyerekemért - és nem az, hogy átadjam neki a szorongásaimat. Az én feladatom az, hogy mondjam neki: menj és hódítsd meg a világot! Még akkor is, ha közben fejben arról készítek listát, hogy mi mindenért nem biztonságos menni és hódítani. D. Tóth Kriszta
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat