Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szülők viccesek: amíg körülöttünk nyüzsögnek, addig az őrületbe kergetnek, aztán miután elmennek, az ember úgy érzi, fölrobbant a világa.

🤲 Elfogadás 👋 Búcsúzás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A felnőttek világa villámgyorsan, könyörtelenül ront rá az emberre. Épp elég időd lesz szörnyülködni, ha felnősz. Kimberley Freeman
  2. Az ember teljesen megbolondul, ha szülővé válik. Alternatív valóságban éli az életét, ahol a veszélyek sokkal nagyobbak (igaz, az örömök is hisztérikusak), ahol az idő relativizálódik, ahol minden köhögés halálos kór jele, ahol egy-egy frissen tanult mondóka azt bizonyítja, hogy a gyerek, mondjuk ki, egy igazi zseni. Szülőként minden olyan "nagyon-nagyon". Nem ismerünk mértékletességet. Minden exkluzívnak tûnik, pedig a valóságban a gyereknevelés a világ leginkább egyetemes élménye. D. Tóth Kriszta
  3. Nevetünk, amikor szabadnak, boldognak, a világ, az élet urainak érezzük magunkat; amikor az élet szép, amikor itthon érezzük magunkat ebben a világban. De látni fogjuk, hogy furcsa módon akkor is nevetünk, ha hirtelen kiesünk önnön életünkből, ha "kizuhanunk a világból"; ha valami betaszít minket, ha csak egy szempillantásra is, egy ismeretlen és idegen világ szakadékába. A viccek pontosan ezt teszik velünk: belöknek egy szakadékba. A viccek nem tréfálnak. Nem triviálisak. Egy romboló és egyben felszabadító démon lakik bennük. Veszélyesek. Hankiss Elemér
  4. A gyerekek nap mint nap éreznek hasonlót. Dühbe gurulnak, s azt mondják apjuknak-anyjuknak: "Gonosz vagy! Utállak! Bárcsak meghalnál!" Az anyák - mint értelmes, józan teremtések - nem veszik zokon, oda sem figyelnek. Ám mikor felnövünk, még mindig gyûlölhetünk ugyan, de már nem akarunk gyûlöletből ölni. Vagy ha mégis... nos, akkor börtönbe kerülünk. Agatha Christie
  5. A világ körhintához hasonlít, jönnek-mennek, váltakoznak a hangulatok, ütik egymást, és hiába ellentmondásosak, gyakran egyszerre csendülnek föl. Milan Kundera
  6. A gyermekek képesek új világokat teremteni, amelyekben jól érzik magukat. A felnőttek kínlódnak abban az egyben, amiről azt hiszik, hogy belekényszerítették őket.
  7. Néha nem nagyon értem az embereket. Õrült dolgokat tesznek nevetséges okokból, meggyőzik magukat, hogy minden rendben lesz, még ha minden az ellenkezőjére utal is, ami végül is nem akkora baj.
  8. A szülők először elfogultak, később csalódottak, legvégül pedig dühösek. Szvoren Edina
  9. Az embernek nevetni kell a fájó dolgokat, mert másképp oda az ép ész, és az őrületbe hajtja az embert a világ.
  10. Ha durvul a helyzet, akkor durvának áll a világ.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat