Ugrás a tartalomra
A tablót csak az vigasztalhatja, hogy nem ő az egyetlen, akinek el kell viselnie a képünket, ott vannak mindjárt az utókor jövevényei, akik kénytelen-kelletlen néznek majd fel ránk, hála az erős szögeknek, melyekkel rögzítettek bennünket.
Kapcsolódó idézetek
-
Lehetséges, hogy mi, akik oly büszkék vagyunk napjaink eredményeire, korunk rabjai vagyunk, ugyanúgy, mint az ókor embere vagy a középkori nők és férfiak saját koruknak. Félrevezethetjük önmagunkat, miként előttünk mások is tették, úgy vélvén, hogy egyedül mi szemléljük helyesen a dolgokat, és csak a mi utunk vezet az igazsághoz.
Dzsaváharlál Néhrú
-
Bármily szánalmas legyen is az önmagunkról alkotott képünk, nem csak azért ragaszkodunk hozzá, mert megszoktuk, hanem öntudatlanul is lehetővé tesszük ezzel magunk számára, hogy másokat okoljunk azért, mert ilyenek vagyunk.
Shirley Maclaine
-
A másik arc, amely szembe néz velünk, megnyugtató látszatát kelti annak, hogy nem vagyunk egyedül, holott mindig egyedül vagyunk.
-
Nem véletlenszerûen sodródnak mellénk épp azok az emberek, akikkel találkozunk. Nem véletlen, hogy a sok mellénk sodródott ember közül kiket tartunk meg magunk mellett. (...) Azok az emberek pedig, akikkel nincsen tovább feladatunk, akiktől nem tudunk már tanulni, lemorzsolódnak.
-
Nem másra használ eleink tündöklése nekünk, hanem hogy égő szövétneknél, fényes fáklyánál futjuk a mi életünk pályáját, nem lehetünk sötétben, sem mi, sem az mi cselekedeteink; ha jól viseljük magunkat, azoknak fényességénél mindjárt minden ember meglát: ha rosszul, úgy sem kerülhetjük ujjal való ránk mutatást.
Zrínyi Miklós
-
Biztosan van élet odafönt, és akármilyenek is az ottaniak, ők is bennünket néznek.
Robert Fulghum
-
Jó, ha valaki lát minket, vagy képes látni minket. De ehhez bizalom kell.
-
Mindenki maszkot visel. A maszkok sokféle méretûek és formájúak. Az egyetlen gond a felpróbálásával az, hogy illik rád. Milyen könnyen esünk bele abba a csapdába, hogy nem is kell annak lennünk, akik vagyunk! Milyen könnyen győzzük meg magunkat, hogy el kell fednünk azt, amilyennek születtünk! Ez tragédia - tragédia, hogy a félelem elválaszt minket a sorsunktól. Ez pokoli - amikor annak az embernek a helyébe, akivé megalkottak, valami olcsó szemfényvesztő lép.
-
A múlton már nem változtathatunk, a jövő pedig mindig előttünk jár, és örülhetünk, ha legalább a hátát látjuk.
Bauer Barbara
-
Nézőként kellene végigélni az életünket. Hogy hozzátehessük az álmot, ami bevégzi. De mi csak élünk, és mások álmodják meg az életünket.
Albert Camus