Ugrás a tartalomra
A társadalom minden erénye és nyomorúsága a legkisebb csoportban, a családban összpontosul. A biztonság ugyanúgy megtalálható benne, mint a folytonos bizonytalanság, az átláthatóság és a homály, a békesség csakúgy, mint a viszály, hasonlóan az emberi kizsákmányolás és az alkotó partneri viszony, az őszinteség és hazugság, a nyílt emberi élet és az elrejtett titkok, a megalkuvó és az egyenes jellem, az egyenrangú emberek közössége és a zsarnokság.
Kapcsolódó idézetek
-
Ez a család! Közös a jólét, az öröm, a becsület és közös: a nyomor, meg a becstelenség is!
Lux Terka
-
Az ember mindenütt egyforma: mindenütt folyik a harc gazdag és szegény között, mindenütt elkerülhetetlen, jobb tehát kizsákmányolónak lenni, mint kizsákmányoltnak; mindenütt vannak izmos emberek, akik dolgoznak, s erélytelen puhányok, akik önmagukat gyötrik; mindenütt egyformák az örömök, mert az értékek mindenütt kifáradnak, és csupán egy indulat éli túl valamennyit: a hiúság.
Honoré de Balzac
-
Az emberiség legnagyobb átka az elfogultság, mert az elfogultság megvakítja a látást, s gonosz irányba téríti a tömegeket. Csak megértés alapján lehet emberi közösséget megtartani, legyen az a közösség család, nemzet vagy ország. Az egymás iránt való türelem és megértés a társadalom legfontosabb kelléke. Ahol ez kivész az elfogultság miatt, ott minden összeomlik.
Wass Albert
-
A család mindennek az alapja, és ahogy a családok élnek, úgy él a nemzet is. Ezért leghelyesebb, ha a szülők, a gyerekek és a rokonok szemet hunynak egymás tettei fölött, és elhallgatják mindazt, ami viszályt szítana. Ugyanis a családnak mindenképpen fenn kell maradnia, mert a magány az ember legnagyobb ellensége.
-
Akár tetszik, akár nem, egy nagy család tagja. Az emberiség családjáé. Ideges, veszekedős társaság, gyakran téved, sokszor jön zavarba, de olykor nemes és csodálatra méltó, és ami a legfontosabb, minden tagjára ugyanaz a sors vár.
Dean Ray Koontz
-
A világ bármely táján ugyanazok az emberi örömök, bánatok, erények és gyarlóságok.
-
Elképzelni kétségtelenül lehetséges egy olyan társadalmat, amelyben a jólétnek személyes tulajdonok és kényelmi cikkek formájában mindenki egyenlően részese s a hatalom ugyanakkor egy kis kiváltságos kaszt kezében marad. A gyakorlatban azonban egy ilyen társadalom nem lehet sokáig stabil. Ha mindenki egyforma kényelemnek és biztonságnak örvend, az emberek nagy tömegei, amelyeket a szegénység rendszerint elbutít, kimûvelődnek, és megtanulnak önállóan gondolkodni; s ha egyszer ez megtörtént, előbb-utóbb rájönnek, hogy a kiváltságos kisebbségnek nincs semmi funkciója, s el fogják söpörni. Végeredményben hierarchikus társadalom csak a szegénységre és tudatlanságra épülhet.
George Orwell
-
Amikor az ember barátok közt van, a kényelmetlen csendek valahogy mindig megtelnek, mindenki úgy érzi, muszáj megtörni a csendet, vagy legalábbis ajánlatos, még mielőtt túl késő lenne. De a család az a hely, ahol az ember bátran csendben maradhat, nem történik semmi. Amikor ezek a csendek jók, amikor ezek a bizalom és a kényelem csendjei - annál nincs jobb a világon.
Juan Gabriel Vásquez
-
Ennek a társadalomnak hihetetlen ellentmondásai vannak, az ellentmondáson alapul: tőke és munka ellentmondása, a megfosztottak és a birtokosok ellentmondása, a természet és a természet kizsákmányolásának az ellentmondása... mindenféle ellentmondásokon alapul. Nyilvánvalóan minél több ellentmondást fel lehet számolni vagy legalábbis enyhíteni lehet, annál jobb vagy mûködőképesebb vagy harmonikusabb lehet egy társadalom, de egészen biztos vagyok benne, hogy ezek új típusú ellentmondásokat szülnek.
-
A társadalom olyan, mint egy család.
Ha a család minden tagja
Tökéletessé válik,
Akkor a család
Békében, fényben
És harmóniában úszik.
A közösség fejlődése
Az egyéni fejlődésből indul ki.
Sri Chinmoy