A társadalomban szörnyû dolgokat mûvelünk egymással, mert nem látjuk az elszenvedő felet. Nem látjuk az arcát. Nem emberként gondolunk rá. (...) A mai világban nem látjuk a mások ellen elkövetett tetteink következményeit, mert nem egy helyen élünk. Egy befektetési bankárnak sokkal inkább nehezére esne másodlagos jelzáloghitelekkel kifosztani valakit, ha utána ténylegesen ugyanoda mennének haza. Ha szembesülnénk a szenvedésekkel, és együtt éreznénk egymással, akkor nem érné meg elkövetni a bûncselekményeket.

Kapcsolódó idézetek

1. A rossz sohase olyan rossz (...), ha az ember rá tud kényszeríteni valakit, akit ismer és szeret, hogy vele együtt szenvedje el. Ez rendszerint nem megy, mindenki túlságosan el van foglalva a maga bajával, és ők akarják rávenni az embert, hogy velük szenvedjen. De ha sikerül, könnyebb elviselni, hogy ez az átkozott világ megy tovább közönyösen a maga útján, s nem vesz tudomást róla, hogy az ember ott áll az utcasarkon. Persze, az ilyesmi nem gyerekjáték a barátok számára. Az ember pokolian érzi magát, amikor szenvedni látja őket. (...) A börtönben egyvalami volt jó: általánossá tette a rosszat, így aztán a szenvedéseik is egyenértékûek voltak. Nem kellett veszekedniük és kölcsönösen az együttérzés hiányával vádolniuk egymást.
2. Mindenki tett olyat, amivel megbántott valaki mást, vagy cselekedett önző módon, amivel másoknak okozott fájdalmat, de ezt nem mindenki látja be. A legrosszabbak azok, akik elismerik, hogy ártottak másoknak, de nem mutatnak megbánást.
3. Nem látjuk azok arcát, akiknek kárt okozunk, amikor hamisságokat terjesztünk, de ez nem jelenti azt, hogy ne okoznánk kárt. Gondolj az autóvezetésre. Lehet, hogy nem látjuk a sofőrt, de tudjuk, hogy nem mehetünk neki a másik autónak, hiszen mindketten kárt szenvednénk. Naponta tucatszor védjük a másikat anélkül, hogy szemtől szemben látnánk. Ehhez hasonlóan felelősek vagyunk azért, amit egy másik ember olvas a képernyőjén, még akkor is, ha nem látjuk, ahogy a gépe előtt ül. Ha el tudjuk kerülni, hogy kárt okozzunk másoknak az interneten, mások is meg fogják tanulni, hogy ugyanezt tegyék. És akkor talán az internet sem egy véres tömegszerencsétlenség helyszínére emlékeztet majd. Timothy D. Snyder
4. Nem tetszik az, ha lehunyjuk a szemünket a bántás láttára, csak azért, mert valaki mással történik. Nem tudok azonosulni azzal, hogy folyamatosan méricskéljük, vajon mennyi hasznunk van valamiből, és az alapján döntsük el azt, mi miként viselkedünk majd valakivel. Szerintem a világ attól lesz jobb hely, ha vannak benne olyan momentumok, amikor olyan dolgokat is csinálunk, amiket nem lenne muszáj. Kiállunk azért, aki éppen gyenge. Megerősítünk valakit, akit már csak egy hajszál tart össze. Szeretünk, akkor is, amikor nem könnyû szeretni. Odafigyelünk arra, akire más nem tud. Megtörjük a csendet, amikor kényelmesebb lenne belesimulni abba. Csirmaz Luca
5. A világ sokkal elviselhetőbb volna, (...) ha megtagadnánk, hogy szóba álljunk azokkal, akik vétettek a helyes magatartás szabályai ellen. Akkor megtanulnák, hogy az aljasság nem fizetődik ki, mert a társadalom kiveti magából a becstelen embert. Ruth Rendell
6. Azt hiszem, aki másnak árt, csak a saját fájdalma, a korlátozottság és az elkülönülés érzése miatt teszi ezt. (...) Képzeld csak el, mennyire boldogtalanok lehetnek, ha képesek ilyen fájdalmat okozni valaki másnak, ezért az ítélkezés vagy halál utáni további szenvedés helyett nekik van a legnagyobb szükségük az együttérzésre. Anita Moorjani
7. Az emberekben nincsen igazi eredetiség, sem a hétköznapi életében, sem akkor, amikor átlépik a törvényes határokat. Ha egyszer valaki már elkövetett egy bûncselekményt, a többi, ami utána jön, hasonlítani fog az elsőhöz. Agatha Christie
8. A kertvárosban nem nehéz bûnt találni. Csak a zárt ajtók mögé kell benézni és megláthatjuk, amint a szomszédasszonyaink megcsalják a férjüket, neheztelnek a gyermekeikre, áskálódnak a barátaik ellen. De bármennyire is szeretjük kitárgyalni embertársaink bûnös cselekedeteit, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nagy különbség van vétek és gonoszság közt. Milyen szomorú, hogy mindig akad valaki, aki készségesen jön és emlékeztet rá.
9. A civilizált társadalom megalkotta a maga sztereotípiáit a bûnözőkről; ott hordozzuk magunkban a törvényszegők sematizált karaktereit, akik csakis antitézisei lehetnek a jóknak - azaz nekünk. És ennek a pszichológiai kiközösítésnek, sőt elembertelenítésnek - hiszen szörnyeknek tekintjük őket - az egyik következménye, hogy teljesen láthatatlanná válnak számunkra ők, akik most is itt élnek közöttünk.
10. Nagyon rosszak vagyunk abban, hogy valakit ne fekete-fehérben lássunk. Nagyon sokszor úgy mûködünk - Magyarországon szerintem extra erősen -, hogy utáljuk vagy imádjuk az embereket. Akiket épp imádunk, nagyon rettegnek attól, hogy csinálnak valamit, ami miatt a következő pillanatban utálni fogják őket. Csirmaz Luca