Ugrás a tartalomra
A civilizált társadalom megalkotta a maga sztereotípiáit a bûnözőkről; ott hordozzuk magunkban a törvényszegők sematizált karaktereit, akik csakis antitézisei lehetnek a jóknak - azaz nekünk. És ennek a pszichológiai kiközösítésnek, sőt elembertelenítésnek - hiszen szörnyeknek tekintjük őket - az egyik következménye, hogy teljesen láthatatlanná válnak számunkra ők, akik most is itt élnek közöttünk.
Kapcsolódó idézetek
-
A rossz gondolat szülőanyja rendszerint elferdült lelki alkat, mert az ember természeténél fogva borzad a bûntől. A civilizáció azonban adott nekünk ínséget, bûnöket, mesterséges vágyakat, amelyek olykor arra kényszerítenek, hogy elfojtsuk jó ösztöneinket, és rosszra vezetnek bennünket. Innen származik ez az alapelv: "Ha rá akarsz találni a bûnösre, keresd meg előbb azt, aki hasznát látta volna az elkövetett bûnnek."
Alexandre Dumas
-
Nincs olyan emberi társadalom, amelyben ne volna félelem és brutalitás, elnyomás és nyomorúság. A társadalmak közötti kapcsolatok, a törzsek, etnikumok, nemzetek, országok közötti konfliktusok pedig még ma is veszélyzónát alkotnak, tele potenciális romboló erőkkel. A társadalmi szövet szakadásain át az idegen világ szörnyei újra és újra bekúsznak vagy betörnek a mi világunkba.
Hankiss Elemér
-
Az embereknek szinte mindenütt a világon teljesen hamis képük van a saját fajtánkról. Azt hisszük, hogy (...) szörnyû, ártalmas dolgokat csakis szörnyek találhatnak ki, irányíthatnak és hozhatnak létre, gonosz vagy zavarodott emberek. Nem olyanok, mint mi. Ez tévedés. Azok, akik létrehozták az emberiség fennmaradását fenyegető, máig fennálló nukleáris veszélyt, rendes, közönséges politikusok, elemzők, katonai stratégák.
Daniel Ellsberg
-
Mindannyian bûnhődni fogunk, akárhogy is alakul. Az az élet egyik törvényszerûsége, az emberek bûnhődnek. Bûnhődnek, amiért jók voltak, bûnhődnek, amiért rosszak voltak.
John Hoyer Updike
-
Nem hiszem, hogy a társadalmat bárki is megformálhatná. A társadalom egy olyan szövedék, amelynek minden egyes résztvevő eleme formálja ezt a szövedéket, a legszürkébb, legkonvencionálisabb életek is, ezek is rányomják a bélyegüket, a deviánsok is, a bûnözők és a rend megszállottjai is, mindenki...
-
Amíg a társadalom elkülöníti magától a bûnösöket, elmebetegeket és általában a zavaró elemeket, addig legyőzhetetlen.
Anton Pavlovics Csehov
-
Egy (...) alapvetően igazságtalan társadalomban kár szörnyülködni, hogy annyi a bûnöző. Inkább azon csodálkozhatnánk, hogy még mindig olyan sokan becsületesek.
-
A társadalomban szörnyû dolgokat mûvelünk egymással, mert nem látjuk az elszenvedő felet. Nem látjuk az arcát. Nem emberként gondolunk rá. (...) A mai világban nem látjuk a mások ellen elkövetett tetteink következményeit, mert nem egy helyen élünk. Egy befektetési bankárnak sokkal inkább nehezére esne másodlagos jelzáloghitelekkel kifosztani valakit, ha utána ténylegesen ugyanoda mennének haza. Ha szembesülnénk a szenvedésekkel, és együtt éreznénk egymással, akkor nem érné meg elkövetni a bûncselekményeket.
Trevor Noah
-
A civilizáció szelídíti ugyan az embert, de bizonyos periódusokban énünk gonosz része - tömegeket megkísértve ősi ösztöneik által - kísérletet tesz az eddig megszerzett vívmányaink semmissé tételére.
Boldogkői Zsolt
-
Az ember azzá válik, amit tesz. A tetteink visszahatnak ránk. A jótettek, az erények egyre jobbá tesznek, a rossztettek, a bûnök lehúznak, beszennyeznek bennünket. Tetteink beépülnek a személyiségünkbe. Nem tudunk úgy jók lenni, hogy ezáltal egyre jobbakká ne váljunk. Nem tudunk úgy törekedni az igazságra, hogy ne váljunk egyre inkább igaz emberré.
Böjte Csaba