A társaság hiánya a falusi élet legsúlyosabb kellemetlenségei közé tartozik. Ha az ember sohasem hozza meg másoknak a viselkedés és az öltözködés megkövetelte apró áldozatokat, végül teljesen leszokik arról, hogy zavartassa magát mások miatt. Akkor aztán minden megromlik bennünk, forma és szel­lem egyaránt.

Kapcsolódó idézetek

1. Aki faluban /kisvárosban/ él, idővel elbutul, anélkül, hogy észrevenné. Egy ideig eredetinek hiszi magát, egészséges életet élő embernek, csakhogy az élet falun /kisvárosban/ csöppet sem eredeti, hanem poshadt mindenki számára, aki nem falun /kisvárosban/ született, és akinek nem való a falu /kisváros/, hanem éppenséggel árt az egészségnek. Azok, akik falura /kisvárosba/ mennek lakni, tönkremennek, és enyhén szólva groteszk életet élnek, mely először eltompítja, majd a nevetséges halálba hajszolja őket. Azt ajánlani a városi embernek, hogy költözzön falura /kisvárosba/, mert ez jót fog tenni neki, közönséges aljasság. Azok az emberek, akik a nagyvárosból falura /kisvárosba/ költöztek, hogy egészségesebben és tovább éljenek, kivétel nélkül elborzasztó példaként szolgálnak. Dasa Drndic
2. A börtönőrök a foglyokat magánzárkával szokták fenyegetni. Mindenki fél ugyanis attól, hogy elzárják mások társaságától. Ám nem az egyedüllét a legrosszabb sors, amely osztályrészül juthat egy embernek. Sokkal rosszabb, ha mosolygó társaságban van, de sem azt nem érti, hogy miről beszélnek, sem részt venni nem tud beszélgetésükben. Már gyerekként éreztem, hogy ennél még az egyedüllét is jobb. Társaságban egyedül lenni, az az elzártság legmegviselőbb formája.
3. Ha nem engeded meg magadnak, hogy érzéseid legyenek, több hely jut annak, hogy másokét érezd. Ez az egyik hátránya annak, ha csendesen éldegél az ember a saját kis világában.
4. - Az a legrosszabb, ha az ember elveszíti az igazit, csak mert fél a kötöttségtől. - Még rosszabb, ha az ember nem az igazit veszi el, csak mert fél a magánytól.
5. Városon mintegy színjátszói vagyunk az életnek, s csupán szerepei tulajdonaink; falun magok vagyunk a személyek, sajátunk az élet úgy bajával, mint örömével együtt. Városokon szétoszlunk érzeményeinkkel, s kis köreink biztos érzelmei elfúladnak a zaj tengerében; falun önmagunkba vonulva boldogítnak azok: itt hozzánk simul az élet, mely városon bő köntösként áll el tőlünk. Fáy András
6. Az a legrosszabb abban, ha valaki igazán egyedül van, hogy eszébe jut, hányszor kívánta, hogy bárcsak hagyná békén mindenki. Aztán amikor megteszik, békén hagynak, kiderül, hogy az illető borzalmas társaság a saját maga számára. John Green
7. Ha az ember nem érzi jól magát a saját bőrében, függetlenül a külső körülményektől, akkor esélye sincs megtalálni a boldogságát, vagy még inkább a valóban értékes dolgokat az életben, vagyis azt, ami igazán számít. Az emberek legnagyobb része azonban - sőt, ma már sokkal inkább azt mondom, hogy csak nagyon kevés kivétellel - nincsen jóban önmagával. Nem érzi jól magát a saját bőrében, a saját életében, a saját társaságában. Mi lehet ennél szörnyûbb? Hiszen saját magunkkal éljük le az egész életünket. Szabó Péter
8. Ha valaki semminek nem tud örülni, még percekre sem, az már nem tesz különbséget öröm és bánat között. És ez a legnagyobb rossz, ami emberrel történhet. Bartis Attila
9. Az embernek nagyjában-egészében igen rossz társaság a saját személye; ha bármekkora időtartamig önmagát kénytelen elviselni, mély undor és nyughatatlan szorongás alakul ki benne, úgyhogy szinte bármi áron menekülni szeretne.
10. A vidéki élet hátránya (...) hogy az ember nem tudja kivonni magát alóla, amint körülötte minden meghal vagy hibernálódik a tél idejére. A városban, ahol a fények és a nyüzsgés az úr, nehezebb észlelni az évszakok váltakozásait. M. C. Beaton