Ugrás a tartalomra
A távoli múltban legalább öt természetes kihalás fordult elő, közöttük pedig számos kisebb kihalási hullám. Mindegyikük jócskán megváltoztatta az evolúció menetét. A tömeges kihalások nagyon ritkák, és évmilliók választják el őket egymástól. A legutóbbi ilyen esemény 66 millió évvel ezelőtt történt, az azt megelőző pedig 140 millió évvel korábban. Sok biológus szerint az az egyre fokozódó ütem, amellyel az ember elhasználja a természetes erőforrásokat és a teret, máris elindította a hatodik tömeges kihalást - egyben az elsőt, amelynek okai nem természetes folyamatok, hanem mi magunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Természeti katasztrófa vagyunk, amely az elmúlt tízezer év alatt eszkalálódott, a hatodik tömeges kihalási esemény, szuper ragadozó vagyunk, gyilkos baktérium, invazív faj, de a természet számára csak fodrozódás vagyunk a víz felszínén.
Jens Liljestrand
-
Olyan arányban halnak ki a Föld fajai, amit a dinoszauruszok kora óta nem tapasztaltunk, és mindezért mi, emberek vagyunk a felelősek. Sok faj a fennmaradásáért küzd az élőhelye eltûnése, a klímaváltozás vagy a környezetszennyezés miatt. A legtöbb, amit tehetünk, hogy segítünk megállítani vagy visszafordítani a fajok e tömeges kipusztulását. Óvjuk az élőhelyeiket és a biológiai sokféleséget azáltal, hogy csökkentjük a bolygót terhelő igényeinket, a fogyasztásunkat és a károsanyag-kibocsátásunkat, továbbá védjük a lakóhelyünket övező természetet, vagy természetvédelmi programokhoz csatlakozva bizonyos fajokat. Ha mindannyian megteszünk minden tőlünk telhetőt, azzal hozzájárulhatunk néhány veszélyeztetett faj túléléséhez. Addig pedig élvezzük azt, amink van!
-
Miért gond a fajkihalás? Miért gond, ha megváltoznak az ökológiai kölcsönhatások? Nem ez a világ természetes rendje? Ez volt a Föld történetében mindig. Igen. Voltak kihalások, voltak környezetváltozások (melegedések és lehûlések is). Mi viszont azt tudjuk, hogy ebben a környezetben megél az ember és a civilizációja. A más környezetekről ezt nem tudjuk.
-
Az élőlények egy része azért tûnik el, mert valami jobb lép a helyükre. Ez a világszerte tapasztalható folyamat önmagában is bizonyítja a természetes kiválasztást.
Steve Jones
-
A hibásak sorsa éppúgy a természetes kiválasztás erejéről tanúskodik, mint a túlélők diadala. A biológusok gyakran úgy siránkoznak az ökológiai válságon - a tőkehal, a bálna vagy a dodó elvesztésén -, mint ami kívül esik az evolúció normális menetén. Pedig nem ez a helyzet: már eddig is több millió alkalommal előfordult egy növény- vagy állatfaj teljes kipusztulása, és ez izgalmas lehetőséget nyit a tudomány számára.
Steve Jones
-
Az idő természetét leginkább a változásban tudjuk megragadni. Minden változik, minden öregszik. Aki megszületik, az meg is hal. Az élőlények egyszer csak megöregszenek. Még a kövek is kopnak, még a négy és fél milliárd éves Föld is rendkívüli mértékben megváltozott. A változás jelenségének köszönhetően, az idő képzetét is képesek vagyunk megérteni.
Margherita Hack
-
A természetnek több ezer vagy milló évre van szüksége, hogy létrehozzon egy új fajt, az embernek viszont egy tucat is elég, hogy kipusztítson egyet.
-
Nagyképûség azt hinnünk, hogy "mi tesszük tönkre a Földet". A Föld remekül megvolt emberek nélkül, és remekül meglesz azután is, hogy mi eltûntünk. Az emberiség az éghajlat megváltoztatásával vagy az élőhelyek tönkretételével csökkentheti a biológiai sokféleséget, ám a Föld már elszenvedett hasonló csapásokat, és 10-20 millió év alatt mindig meggyógyult. A bolygónkon okozott környezeti károk többsége minden bizonnyal visszafordítható - csak olyan időléptékben, ami számunkra értelmetlenné teszi: már nem lesz ember, aki láthatja.
-
Az emberek úgy viselkednek, mintha az élet valami szép ajándék lenne, és teljesen elfeledkeznek arról a tényről, hogy a fent nevezett létezés egy bő 13,7 milliárd évvel ezelőtti abszolút véletlennek köszönhető, illetve annak következménye. Nem akarok ünneprontó lenni, vagy ilyesmi, de mindannyiunk csak korlátozott számú kört tehet meg ezen a gömbkörhintán a Nap körül, aztán feldobjuk a talpunkat, és kénytelen-kelletlen ugyanabban a végtelen pokolban találjuk magunkat.
Laura Steven
-
Néhány százezer évvel ezelőtt csak állatok és növények voltak a világon, ember nem, s a rendszer tagadhatatlanul jól mûködött, még jobban, mint az emberrel együtt. De a nagy veszély abban rejlik, hogy fajunk kipusztítja magát, és még sok más élőlényt is magával ránt, és ez már erkölcstelen!
Konrad Lorenz