Ugrás a tartalomra
A természet csodálata traumával vegyül. A táj többé nem üres szépség, hanem az emberi jelenlét elszenvedője is.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember természetét átalakítják a tragédiák. A jellemét is. Aztán egy idő után észrevétlenül megváltoznak az igényei. Azzal együtt a céljai, vágyai. Megváltoztam én is.
Berkesi András
-
Miközben pusztítjuk a körülöttünk lévő világot, a természet színpadra állított, mesterséges élményének mestereivé váltunk. Ez pedig egy megnyugtató látványosság, egy illúzió.
Zed Nelson
-
A természet bizonyos értelemben nem természetes, a nyugalom lehet éppenséggel fenyegető is. A természettel kölcsönhatásba kerülni, elfogadva ezt az ellentmondást, sok előkészületet és tapasztalatot igényel.
Murakami Haruki
-
A dráma tükör, amelyben a természet verődik vissza.
Victor Hugo
-
A szépség is kénytelen teret engedni az ember által teremtett, tolakodó és mindenütt jelen lévő rútságnak. Ahogy a szerelmet is elûzi a gyûlölet, a féltékenység és a bosszúszomj.
-
Az ember tehetetlensége csupán áthelyeződött egy másik szférába. Amit nyert a természettel szemben, elvesztette önmagával szemben: környezetén uralkodik, de maga azoknak a társadalmi eszközöknek a hatalmába került, amelyeknek ezt az uralmát köszönheti.
-
Ha az ember egészen magára marad, kezdi nagyon különös módon szemlélni a dolgokat. A fák megszûnnek fák lenni, a föld emberi arcot ölt, a kövek regélni kezdenek.
Émile Zola
-
Tavasz van, az az évszak, amely nyugtalansággal tölti el az embert, az erősödő fény időszaka, amikor a talaj feléled és annyira megtelik élettel, hogy az emberek még álmukban, a hétköznapok zaján át is észreveszik; az élet ellenállhatatlan, buja, szemérmetlen ereje ez.
Jón Kalman Stefánsson
-
A nő a természet bájos tévedése.
John Milton
-
A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent.
Latinovits Zoltán