Ugrás a tartalomra
A természet nem tûri, hogy zsarnokoskodjunk fölötte. Elégedjünk meg annyi hatalommal, amennyit rejtélyeinek megfejtéséből kicsikarhatunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Nincsenek nagy reményeim az emberiséggel kapcsolatban, mert túlságosan is találékony, ha saját javáról, azonnali előnyéről van szó. A természethez való viszonyunkban a hangsúly annak leigázására, a fölötte való uralkodásra esik. Nagyobb esélyünk lenne a fennmaradásra, ha megpróbálnánk alkalmazkodni ennek a bolygónak az adottságaihoz, és kíméletlen zsarnokoskodás helyett értő méltányossággal bánnánk vele.
Elwyn Brooks White
-
Ne kérkedjünk túlságosan a természeten aratott emberi győzelmeinkkel! A természet minden ilyen győzelemért bosszút áll rajtunk.
Friedrich Engels
-
Az emberekkel azért nem tudunk bánni, mert túlságosan sokat töprengünk azon, milyen benyomást teszünk rájuk, vagy hogyan kellene reagálnunk erre-arra. A természet viszont mindig rendelkezésre áll, hogy szelíd derengésével, lengedezésével, csobogásával, zsongásával magába fogadjon bennünket.
-
A természet egészére magyarázatot adni túl nagy feladat egyetlen embernek, vagy akár még egy generációnak is. Sokkal jobb kevesebbet, de bizonyosat elvégezni, és a többit másokra, az utánunk jövőkre hagyni.
Isaac Newton
-
A természet nem akarná, hogy egy egyszerû jelenségre is valamilyen bonyolult magyarázatot kelljen találni.
Kármán Tódor
-
Ne tételezzünk fel több okot a természeti dolgokban, mint amennyi igaz és elégséges a jelenségek megmagyarázására.
Isaac Newton
-
Sokkal bölcsebb a természet, mint korábban gondoltuk. Talán ideje lenne némi alázattal viseltetnünk iránta. Hagyjuk abba a természettel való konfrontációt, és inkább mûködjünk együtt vele!
-
Az ember nem a természet kegyeltje. Csupán egy vagyunk a számtalan faj közül, amelyekre a természet válogatás nélkül fejti ki erejét.
Camille Paglia
-
A tudomány nem képes megoldani a természet végső rejtélyeit. Azért nem képes, mert mi is a természet részei vagyunk, s ezzel részei vagyunk annak a rejtélynek is, amelyet megoldunk.
Max Planck
-
Akármilyen nagyszerûen uralkodunk is a bolygón, van még mit tanulnunk annak tanulmányozásában. A természet nagy része még mindig rejtve van előttünk, akkor is, ha egyre nehezebb elrejtőznie hatásunktól.