Ugrás a tartalomra
A természetben kerül igazán helyére az ember, megérezheti, hogy mennyire porszem. A hegymászó életében bármelyik nap lehet az utolsó, ezért (is) érdemes értelmesen, jól élnie. Ugyanakkor az is fontos, hogy tudja: ettől nem szabad félelemben, rettegésben töltenie a napjait.
Kapcsolódó idézetek
-
A hegymászás leegyszerûsíti az életet a legegyszerûbb elemekre: élelemre, menedékre és a túlélésre. Az emberek arra születtek, hogy ezekkel a létfontosságú dolgokkal foglalkozzanak, nem pedig azokkal a jelentéktelen dolgokkal, amelyek mindennapi modern életünket kitöltik. A hegymászás magasabb szintre emeli az érzékeket, az érzelmek intenzívebbek lesznek, és meglepő módon ez megnyugtató. Leküzdeni a természet kihívásait, amikor az ő szabályai szerint játszunk, és ha sikert érünk el, hihetetlenül lelkesítő tud lenni.
-
A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.
-
Milyen egy hegymászó? Olyan a természete, hogy ha gond van, tudja, hogy a hegyen nem lehet leülni a sarokba és sírni, válsághelyzetben muszáj továbbcsinálni, mert az életemért küzdök.
Sterczer Hilda
-
Csak az tud megmászni egy hegyet, aki megadja a testének azt a figyelmet, amit megérdemel. Annyi idő áll rendelkezésedre, amit az élet megenged, ment hát, és ne követeld azt, amit nem kaphatsz meg. Ha túl gyorsan mész, elfáradsz és félúton feladod. Ha túl lassan mész, rád esteledhet és eltévedsz. Élvezd a tájat, a források vizét és a gyümölcsöket, mert a természet nagylelkû, de haladj tovább.
Paulo Coelho
-
A hegymászás nem csupán fizikai teljesítmény, hanem lelki élmény is, egy olyan tapasztalat, amely által rengeteget lehet fejlődni, és amit később a hétköznapokban is kamatoztatni tudunk. Saját magunkról is sokat tanulunk, hiszen elkerülhetetlenül a valódi önmagunkkal fogunk szembesülni. A hegyekben minden letisztul, minden egyértelmû.
-
A félelem (...) egyike a sokféle érzésnek, amelyet a hegymászó átél - de mindezekre szüksége is van. Rossz dolog lenne, ha nem éreznénk félelmet a hegyek között. Ez azt jelentené, hogy elvesztettük az öntudatunkat, elvenné tőlünk azt az örömet, amelyet önmagunk legyőzése ad.
-
Hosszú távon nem lehet úgy élni, mintha minden másodperc az utolsó lenne. Az embernek meg kell tudnia pihenni a holnapban. Legalábbis a holnap reményében.
Morgan Larsson
-
Nem élhetnénk le úgy az életet, hogy végig biztonságban vagyunk, nem keressük a kihívásokat és a kockázatos lépéseket? Dehogynem. Leélheti bárki így az életét, csak az a kérdés, hogy a végén, amikor számot vet a létezésével, összegzi az értelmét, akkor hogy fogja érezni magát.
Andrea Owen
-
Mássz hegyet, ha ez a vágyad, de ne feledd, hogy a bátorság és az erő semmit sem ér elővigyázat nélkül, és egy pillanatnyi hanyagság tönkretehet egy egész boldog életet. Semmit ne siess el; fontolj meg jól minden lépést; és a kezdettől tarts szem előtt minden lehetséges véget.
Edward Whymper
-
Az ember életében a céltalanság a legveszélyesebb. (...) Látom, hogy a gyerekek úgy jönnek az iskolába: "valahogy ússzuk meg a mai napot". Azt mondom nekik: "Gyerekek, meg fogjátok úszni. A mát is, a holnapot is. De így fogjátok leélni az egész életet, hogy megúsztuk?" A halált nem fogod megúszni. Ha csak erre törekszel, akkor semmi nem lesz az életedből. Az életet nem megúszni kell, hanem megélni. Úgy eltölteni, hogy nyomot hagytunk. A hegymászót azért nem értik az emberek, mert ő nem akarja megúszni, sőt ki is hívja a sorsot maga ellen azzal, hogy elébe megy a nehézségnek. De ezt itt lent is meg tudjuk tenni.
Sterczer Hilda