A testünk egyes változásairól azok az utcák jutnak az eszembe, ahol évek óta járunk. Aztán egy szép napon bezár az egyik üzlet, eltûnik a cégér, a helyiség ott áll üresen, kikerül rá a "Kiadó" tábla, és mi eltûnődünk, mi is volt itt azelőtt, vagyis a múlt héten.

Kapcsolódó idézetek

1. Vannak napok, amelyekről nem lehet mit mondani. Ilyen az élet, a napok eltûnnek, elfelejtődnek, átrobognak a testen, és újabb időrétegeket hagynak maguk után.
2. Vannak olyan tárgyak, amelyek olyan régóta vesznek körül, hogy szinte már fel sem tûnik a jelenlétük. Amikor elveszítjük őket, akkor jövünk rá, hogy mennyire nem ismertük, és mennyi apró tulajdonságuk kerülte el a figyelmünket.
3. Annyi interakciónk van életünk során, annyi emberre vagyunk hatással, de ebből szinte semmit sem veszünk észre. Azt viszont észrevesszük, amikor mindez hirtelen eltûnik. Amikor valaki valamiért nem bukkan fel többet a sarki boltban. Nem sétál végig ugyanazon az utcán. Nem száll fel ugyanarra a buszra. Nem megy be többet dolgozni. Nem hívja többet a barátait. És soha többet nem megy haza.
4. Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt. Wass Albert
5. Vannak emberek, akik szépen lassan a múltunkká válnak. Eleinte reméljük, hogy talán van helyünk az életükben, de ahogy telnek a hetek, hónapok, észrevesszük, hogy aki régen a mindennapjaink része volt, az szépen lassan elfakul. Az arca, az emlékek homályossá válnak. Azt hiszem, ekkor történik meg a továbblépés kezdete. A világ legfelszabadítóbb érzése. Ekkor vagyunk képesek befogadni az ajándékokat.
6. Tapintom magam. Ugyanaz? Fej. Karok. Lábak. Mi szökött el, hogy üres a tapintható? magamtól mikor? ki lökött el? Hogy kicserélt egy pillanat, hogy lehet, hogy észre se vettem? Mindenki így él? vagy csak én, ily tudatlanul, meglepetten? Hajnal Anna
7. Azt hiszitek, hogy olyan könnyû megváltozni. Azt hiszitek, hogy könnyû, pedig nem az. Persze, a dolgok nem maradnak örökké ugyanolyanok: a kanapékat kicserélik, a fiúk jönnek-mennek, felfedezünk új számokat, és a testünk örökké heges marad. És ezekkel a pillanatokkal együtt folyamatosan, újra és újra változunk, a valódi énünk térül-fordul, helyzetet vált, de mindig ugyanoda, magunkhoz tér vissza, akárcsak egy táncoló ember a tánctéren. Mert te mindvégig te maradsz: gyönyörû és megsebzett, ismert és megismerhetetlen.
8. Az élet olyan, mintha egy ház egyre kisebb és kisebb részébe lennénk bezárva: öregedésünk során lassan bezárulnak előttünk az ajtók, amelyek olyan helyiségekbe nyílnak, amelyeket szívesen felfedeznénk még. Venki Ramakrishnan
9. Néha észre sem veszed, hogy valami megváltozott, azt hiszed, hogy te te vagy, és az életed nem változik. De egy nap felébredsz, körülnézel és már semmi sem ismerős, egyáltalán semmi.
10. A nagy horderejû változások elsöpörnek minden régit. Talán hálásabbnak illene lennem mindenkiért. Soha nem értett meg senki igazán. Volt, akiknél szándékosan nem akartam, vagy éppen nem érdekelt. (...) Aztán egyszer jött valaki, aki azt érti, aki vagyok. Mintha plazmák lennénk, a testünk kristályos, a hangok pedig patakként nyaldossák a testünket. Azóta tudom, hogy rengeteg felesleges emberrel is találkoztam. Albert Tímea