Ugrás a tartalomra
A többi állattal való kapcsolatuk tekintetében az emberek már régen istenekké váltak. Ebbe nem igazán szeretünk mélyebben belegondolni, mert sem különösebben igazságos, sem nagyon irgalmas istenek nem vagyunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek már nem mondhatták el magukról, hogy az emberségük különbözteti meg őket az állatoktól. Még az állatok is segítenek egymásnak.
-
A legtöbb isten számára az ember csak egy különös fajtája az állatoknak, akiktől hiúságukban tiszteletet követelnek maguknak, de akikre egyébként a legjobb esetben közömbösen, gyakran azonban ellenségesen tekintenek le.
-
Nem igazságos, hogy az emberek a mennybe mennek, az állatok pedig nem, mert az állatok sokkal kedvesebbek, mint nagyon sok ember.
-
Amikor az ember egy állaté, nehéz elmagyarázni, hogy az több lesz ezáltal, mint egy állat. Több empátia kell hozzá, mint amire a többség képes.
Fredrik Backman
-
A természet nem az ember vagy az állat barátja. Nem az ellenségünk, de nem is a barátunk. A természet egyszerûen közömbös. Éppolyan, mint az a menő, vicces, vonzó, intelligens valaki, akihez szeretnénk közelebb férkőzni, de ő csak magával van elfoglalva.
-
Azért veszítjük el a számunkra fontos embereket, hogy jobban megbecsüljük azokat, akik még megvannak. Nincs más magyarázat. Különben Isten szadista állat lenne.
Jodi Lynn Picoult
-
Mi emberek olyan állatok vagyunk, akik nagyon szociálisan élnek. Úgy lettünk teremtve, vagy úgy nőttünk fel, hogy kapcsolatok nélkül elhervadunk.
Feldmár András
-
Az állatokról egy másik, bölcsebb és talán rejtélyesebb elképzelésre van szükségünk. Az egyetemes természettől távol, bonyolult leleménnyel élve a civilizált ember a teremtményeket tudásának nagyítóján át vizsgálja, és így felnagyítva lát egy tollat, az egész kép pedig torzul. Atyáskodunk felettük tökéletlenségük miatt, tragikus sorsuk miatt, hogy olyan mélyen alattunk öltöttek alakot. És itt tévedünk, hatalmasat tévedünk. Mert az állat nem az ember mércéjével méretik. Egy olyan világban, ami a miénknél régibb és teljesebb, kidolgozottan és tökéletesen mozognak ők, olyan érzékekkel megáldva, amiket mi elvesztettünk, vagy sosem értünk el, olyan hangokkal élve, amiket sosem fogunk hallani. Õk nem felebarátok; ők nem beosztottak; ők más nemzetek, akik az élet és idő hálójában összeakadtak velünk, rabtársakként a Föld ragyogásában és vajúdásában.
-
Nem, határozottan nem értjük az emberformájú lényeket, ha tőlünk teljesen eltérően viselkednek. És nemcsak akkor nem értjük őket, ha gonoszak. Akkor sem értjük őket, ha más az észjárásuk. Akkor sem értjük őket, ha sokkal gyengébbek, mint mi. Ha sokkal jobbak, mint mi.
Bodor Pál
-
Kár, hogy az emberek nem olyanok, mint az állatok. Az állatok sosem akarnak megváltoztatni senkit. Velünk akarnak lenni, és kész. Nem szabnak feltételeket a barátságnak, hanem úgy szeretnek minket, ahogy vagyunk. Meghallgatják a panaszainkat, megvigasztalnak, ha bánt valami, és csak egy kis kedvességet kérnek cserébe.
Bill Watterson