Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A történelem, úgy, amint azt mind a mai napig írták, csaknem kizárólag azoknak az utaknak és módoknak a vázolása, amelyeken a teokráciát, a katonai hatalmat, az autokráciát, majd a gazdagabb osztályok uralmát egyengették, felépítették és fenntartották.

Pjotr Kropotkin
🔭 Csillagászat 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Jól tudjuk, hogy a történelmet a mindenkori győztesek írják, így hát a történelem egésze az egymást követő győztesek történelemátírásainak, átértékeléseinek összessége, így hát amit mi "történelemként" tisztelünk, az a tények/események fizikai történelmével csak nagyon keskeny átfedésben van. Határ Győző
  2. A történelem - még ha törvényei a természeti törvények erejével is építenek vagy sodornak - mindig az emberek tömegének mûve; a tömegek pedig egyénekből állanak.
  3. A történelem összeházasítja a különbözőségeket, a történelem keverék, csak a keveredés útján halad előre.
  4. A történelem hétköznapi szereplői csak a rendszer korlátai között, saját lehetőségeik határán belül mozoghattak, de saját érdekeik, céljaik szerint éltek, és végső soron ők formálták az eseményeket.
  5. A történelem a jelenben folyamatosan kialakuló utókor.
  6. A történelem hosszú folyamatok formájában szokott haladni, amelyek, ha már kellőképpen előrejutottak, túlcsordulnak. Piia Leino
  7. A történelem már csak így mûködik. Minden okok és okozatok láncolata, meg persze általában egy nagy rakás szerencse is belejátszik a dolgok alakulásába.
  8. A történelem egyrészt azoknak a nagy folyamatoknak az összessége, amelyeket a történettudomány leír, másrészt pedig a személyes sorsoknak az együttese. Mondjuk, a második világháború annak a 3-400 millió embernek az egyenkénti személyes története is, aki részt vett benne. Nyáry Krisztián
  9. A történelem nem néhány hadvezérnek és államférfinak, hanem a tömegeknek a tevékenységéből áll, tehát mindannyiunknak a sorsát érintő és arról szóló folyam.
  10. A történelmet a háborúk határozzák meg, a háborút a harcoló emberek.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat