Ugrás a tartalomra
A történelmi diskurzusban nincsenek végleges igazságok, a történelem a múltban történt dolgok beszámolója a tanúk és a dokumentumok alapján, amelyek tévedhetnek, illetve a történész munkája alapján, aki szintén tévedhet.
Kapcsolódó idézetek
-
A történetírásban, a múlt értelmezésében minden történész maga kell kiválassza a leginkább említésre méltó tényeket. Választása bizonyos mértékig saját személyes ízlésén múlik, és arról tanúskodik, a gazdasági, politikai, társadalmi erők közül mely hatásokat tart a legjelentősebbeknek. Senki nem ismeri az igazságot, ezért könnyen megeshet, hogy két becsületes és szorgalmas történész ugyanannak az eseménynek eltérő magyarázatára jut, noha mindkettő legitim történészi módszereket követ.
-
A történelem igazi humán tudomány. A történelemnek vannak emberi szempontjai: ki lehet belőle domborítani ezt is, azt is. A történetírásban (ez benne az érdekes!) ugyanazt az eseménysort elő lehet adni diadalként és tragédiaként, és ott természetes, hogy más-más történészek ellenkező előjellel adják elő ugyanannak a korszaknak a történelmét.
Nádasdy Ádám
-
A történelem nem csupán adatok és tények halmaza, nem csupán tudomány és kutatási cél. Mindezek pusztán csak eszközök egy fontosabb küldetés szolgálatában. A történelem egy történet - a saját történetünk.
Justin Cronin
-
Nincs korszak, amely ne alkotna új történelemtudományt. De ez nemcsak a történészek privilégiuma. Minden korszaknak megvannak a problémái, melyek nem léteztek megelőzően; mikor a mából a múlt felé fordulnak, sokszor keresnek "visszafelől" igazolást.
-
A történész soha nem tud olyan objektív képet adni saját koráról, mint egy későbbi generációból való. Azon múlik a dolog, hogy megfelelő perspektívából kell látni mindent, mert akkor látszanak a valódi arányok.
Agatha Christie
-
A történelem legapróbb részleteinek lelkes tanulmányozása nem szolgál hasznos ismeretekkel a történelem természetét illetően - megértésének illúzióját nyújtja csupán. A történelem és a társadalmak nem vánszorogva haladnak. Hatalmas ugrásokkal haladnak előre. Néha lábukat törik, néha csupán meginognak. Mindennek dacára mi - és a történészek is - inkább hiszünk a kiszámítható, apró lépésekkel haladó fejlődésben.
Nassim Nicholas Taleb
-
A történelem arról szól, ami megtörtént. Tanulsággal szolgálhat, de feladatot nem bíz ránk.
Alexander Berkman
-
A történelem az egyének cselekedeteinek összessége, habár tetteink pillanatában egyikünk sincs tudatában, hogy történelmet írunk.
-
A történelem segít felismerni a mintázatokat és igazságot tenni. Körvonalazza számunkra azokat a kereteket, melyeken belül szabadságunkat biztosíthatjuk. Pillanatokat mutat meg, amelyek mindegyike más, de egyik sem teljesen egyedi. Ha az egyik pillanatot megértjük, meglátjuk, hogyan lehetünk egy másik pillanat társteremtői. A történelem lehetővé teszi, hogy felelősséget vállaljunk - ha nem is mindenért, de valamiért.
Timothy D. Snyder
-
A történelemben nem az az igazán fontos, ami annak látszik. (...) A látszat-történelem mögött van egy igazibb, valódibb, mélyebb történelem, amelyben máshol vannak súlypontok, ahol más események és személyek fontosak, ahol mások az értékviszonyok, mint az évkönyvekben és krónikákban megörökített, tudományos monográfiákban feldolgozott történelemben.