Ugrás a tartalomra
A történetek a legjobb gyógyszerek. Én mindent a saját életemben történeteken keresztül dolgoztam fel. Amikor például engem diagnosztizáltak bipolárisként, akkor elkezdtem olyan történeteket keresni, mert az volt bennem, hogy nem én vagyok az egyetlen ember, aki így érzi magát. Szerencsére egy csomó másik király ember, aki hasonló helyzetben van, írt erről egy könyvet vagy forgatott róla egy filmet vagy írt róla egy dalt, és akkor már van egy kapaszkodóm, amin keresztül jobban megérthetem saját magamat. Én nagyon-nagyon hiszek abban, hogy egy csomó minden, amit mi magunknak még nem tudunk elmondani vagy megfogalmazni, vagy simán nincs még hozzá meg az eszköztárunk, azt valaki más már valahol leírta. A történetek a gerince az egész világnak, annak, ahogyan a világot látjuk. Mindennek azáltal adunk értelmet, hogy valahogyan verbalizáljuk, és akkora segítség, hogy ezt a verbalizációs folyamatot valaki más már megtette, hogy a szakemberi segítség mellett én tényleg leginkább az olvasást meg a filmeket ajánlom. Merjünk el ezekben a világokban elmerülni, és nagyon sokszor többet tudunk tanulni magunkról mások élményein keresztül, mint a sajátjainkból, mert egy kicsit objektívebben tudjuk őket nézni. Pszichológus és olvasás: ez a két kulcsa van annak, hogy az ember akár a legmélyebb gödörből is ki tudjon mászni, de az olvasás mindig elérhető, ha kicsi, ha nagy a probléma.
Kapcsolódó idézetek
-
A történetek ellazítanak, megnyugtatnak, megnyitják szívünket és elménket az új lehetőségek és tapasztalatok felé. Hihetetlenül jó eszközei annak, hogy pozitív változásokat érjünk el külső és belső világunkban. Ha megnézünk, meghallgatunk vagy elolvasunk egy történetet, énünk olyan, mélyen rejtőző részeihez férünk hozzá, amelyekről talán sejtésünk sem volt, ezért azt sem tudtuk, hogy jobbá tehetők.
Sandy C. Newbigging
-
- Hogyan segíthet egy könyv?
- Mit gondol, mire jók a történetek? Ezek a történetek, a klasszikusok? Oka van annak, hogy mind ismerjük őket. Azért vannak, hogy megbirkózzunk a világunkkal, a világgal, aminek nem mindig van értelme.
-
Nekem muszáj mesélnem és kész. A lényeg: folyton jönnek valahonnan a történetek bele a fejembe, nekem pedig tovább kell adnom őket. Ha nem teszem, lelkileg és fizikailag is megbetegszem.
Böszörményi Gyula
-
Ha valaki depressziós, megfelelő gyógyszerekkel és pszichoterápiával könnyen meg lehet gyógyítani. Bármennyire gyógyszerellenes is a világ, sokszor ez a legjobb segítség. Nem a gyógyszer fogja megoldani az életét, de a képességét visszakapja, hogy saját maga kijöjjön a zsákutcából és elinduljon egy másik irányba. Amikor pedig már tünetmentes, azaz nincsenek jelen a depresszió tünetei, magától is visszatér a jobb jövőbe vetett hite.
-
Kísérletet teszek arra, hogy rögzítsem, hogy mi minden jár a fejemben. Terápiának sem utolsó. Amíg írok, képes vagyok rendet rakni a bensőmben, és érzem, egyre inkább érzem, nagy szükség van, később pedig végképp nagy szükség lehet rá. Az írás erősebbé tesz. A megfejtett gondolat és a megválaszolt kérdés megerősít. Amíg gondolkodhatok, erősebbnek gondolhatom, elég erősnek érezhetem magam az élethez is, és a meghalás elviseléséhez is.
Nagy Bandó András
-
Ami leginkább elér az emberekhez, az az, ha történeteket mesélünk.
Jane Goodall
-
Ha lehangoltnak érezzük magunkat, a legjobb "gyógyszer", ha teszünk valamit másokért. Hogy miért? Mert így kifelé, másokra figyelünk, és nem befelé, saját magunkra. Furcsa, de attól, hogy másoknak segítünk, mi érezzük jobban magunkat.
-
Egy történet át tudja vezetni az embert a sötét helyeken. A történeteknek irányuk van. Egy jó történet egy útra tereli az összes gondolatot, nem hagy időt az elcsatangolásra, nem hagy teret másnak, csak a mesének, ahogy kibontakozik előtted.
Mark Lawrence
-
Ha meglátok egy rejtvényt, akkor nem megy ki a fejemből, amíg meg nem oldom. Azt hiszem, hogy a rejtvények miatt választottam az orvoslást. Az orvoslás leginkább erről szól. Összegyûjteni az összes elérhető információt... kiértékelni a problémát. Koncentrálni. És megoldani a rejtvényt. Az emberek már nehezebb esetek. Sosincs egy konkrét megoldás. És sosincs meg az összes információnk. A legtöbb rejtély egy utolsó hiányzó információn múlik. Legyen a válasz orvosi rejtvényre, vagy arra a kérdésre, kik is vagyunk, vagy hová tartozunk. Minden az utolsó darabon múlik. Ezért olyan nagy élvezet berakni a kirakós utolsó darabját. Kivéve persze, ha az utolsó darab nem illik oda.
-
Úgy vagyunk a betegségeinkkel, mint amikor elkezdünk mesélni egy viccet, és egyszer csak kiderül, hogy már mindenki ismeri. Minél többet beszélek a fülzúgásról (...), annál több emberrel találkozom, aki maga is érintett a témában.
Daniel Pennac