Ugrás a tartalomra
A vadon élő állatok megmentése általában egy erdő fenntartását jelenti, ahol lakhatnak és ahová menekülhetnek. Így van ez az emberrel is.
Kapcsolódó idézetek
-
A félelem, amely az erdei vadak létének és fennmaradásának legelső feltétele: az embert megnyomorítja.
Sütő András
-
A vadonban semmit sem érhetünk el erőfeszítés nélkül, s az erőfeszítés gyakorta annyira kemény, hogy szinte meghaladja az ember teherbírását. Persze, az ember mindig feladhatja a küzdelmet, tüzet rakhat, elfogyaszthatja készleteit, kipihenheti magát, s végül legyőzötten és megszégyenülten visszakulloghat az emberlakta helyre, ahonnan elindult.
Grey Owl
-
Éljen meg az állat és a növény. Vegetáljon. Létezzen. Az embernek ez kevés. Nem csak lenni kell, élni is.
-
Az erdők sokkal többet jelentenek a faanyagnál. (...) Az erdőgazdálkodás csak egy szempont a sok közül. Az erdőt ugyanis mind a biológiai sokféleség és a veszélyeztetett fajok élőhelyeként, mind szén-dioxid-tárolóként, mind pedig a lenyûgöző, ösztönző és gazdag természeti élmények helyszíneként meg kell őriznünk.
Anne Sverdrup-Thygeson
-
A legtöbb ember abban a tévhitben él, hogy ha a természet elpusztul is, az ember azért még tovább élhet. Ez nagy baj, és ha nem így lenne, már sokkal előbb menteni próbálták volna az erdőt.
Konrad Lorenz
-
Ketrecbe zárva tartunk állatokat. De még ha ketrecben vannak is, legalább gondjukat viselik. Különben is, mitől olyan csodálatos az a rohadt nagy szabadság? A vadonban folyamatosan a túlélés a tét. Szabadság: csak egy másik szó arra, hogy félelemben élsz.
-
Minden állati lénynek, jelesül az embernek, ahhoz, hogy megállhassa a helyét a világon és boldogulhasson, szüksége van rá, hogy bizonyos megfelelés és arány legyen akarata és értelme között. Minél pontosabban és helyesebben találta el ezt a természet, annál könnyebben, biztosabban és kellemesebben fogja életét leélni. Mindamellett már a voltaképpeni helyes pontnak a puszta megközelítése is elégséges lesz arra, hogy a romlástól megóvja.
Arthur Schopenhauer
-
Az élet nem más, mint egy utazás. Előfordulhat, hogy az utad vad vidéken vezet át, de ha célba akarsz érni, akkor tovább mész.
-
Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet - velünk vagy nélkülünk - megújult erővel él majd tovább.
David Attenborough
-
A vadászat a túlélés egy módja mind az állatok, mint a természeti népek számára, akik továbbra is ezáltal jutnak táplálékhoz, menedékhez, orvossághoz és meleghez. Én is megeszem a fácánt, a hegyesfarkú fajdot, a vadkacsát és a többi madarat, amelyet elejtek, de számomra a fő értéket nem a húsuk képviseli, hanem az, hogy segítenek fenntartani kapcsolatomat a vad természettel. Lehetővé teszik, hogy évente egy-két hétre megint kiélesedett érzékekkel bíró ragadozóvá váljak, hogy felfedezzem énem vad és szinte elfelejtett részét, és hogy teljes életet éljek a vadonban, ami sajnálatosan ritka élmény a mai modern világban.