Ugrás a tartalomra
A vágy lehet jó, ugyanakkor veszélyes is. A vágyban sokkal nagyobb az esély, hogy szerelemmé változik, mint a közömbösségben.
Kapcsolódó idézetek
-
A vágy gyakran nagyon kegyetlen tud lenni. Ha a vágyam vezet, nagyon kegyetlen tudok lenni. A vágy néha elpusztítja a tárgyát. A szeretet arra való, hogy az ember megfékezze a vágyát egy kicsit, legalább annyira, hogy ne pusztítsa el azt, akire vágyik. A vágy és a szeretet mindig játszik egymással. A vágy mindent akar, a szeretet pedig azt mondja, vigyázz, nehogy elpusztítsd azt, amire vágysz.
Feldmár András
-
A szeretet nagyon könnyen fordul át gyûlöletbe: maga a szenvedély szinte ugyanaz. Könnyebb gyûlölni valakit, akit szeretünk, mint közömbösnek lenni iránta.
Agatha Christie
-
Maga a vágy fontosabb, mint a vágy tárgya.
-
A vágy egészen más, mint a szerelem. Összekapcsolódnak, mégis nagyon különböznek.
-
A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a szerelemtől való félelem már az.
Étienne Rey
-
Ha két különböző nemû ember döbben rá, hogy ugyanazon a titkos úton járnak, a köztük kialakuló barátság - sokszor már az első fél órában - könnyen szerelembe fordul. Sőt, hacsak fizikailag nem taszítják egymást, illetve nincsenek máshol elkötelezve, előbb-utóbb ez egészen bizonyosan bekövetkezik. Ez fordítva is igaz, a szerelem néha barátsággá válhat. Ez a tény nemhogy eltörölné a különbséget a kétfajta szeretet között, hanem még jobban megvilágítja. Ha valaki, akivel azelőtt mély és szoros barátságban voltál, fokozatosan vagy hirtelen a szerelmed lesz, eszedbe sem jut megosztani őt egy harmadikkal. A barátságot azonban féltékenység nélkül megosztod mással.
Clive Staples Lewis
-
A szerelem rosszra csábít. Gyakran csak ideiglenes, mindazonáltal a szerelem a legelképesztőbb dolgokra képes rávenni egyébként ésszerûen viselkedő élőlényeket.
Claudia Gray
-
A vágyat könnyen le lehet küzdeni, főleg, ha csak testi vonzalmon alapul. A szív ellen harcba szállni már sokkal nehezebb feladat.
Colleen Hoover
-
A szerelem néha zavaró. Sőt van, amikor helytelen, és veszélyes is lehet. Olyan dolgokra vesz rá minket, amiről addig nem is álmodtunk. De hogy rossz lenne? Az csak attól függ, mi lesz belőle, nem igaz?
-
A szerelem mindig veszélyes... amikor szeretsz, azt reméled, hogy mindent megnyersz, miközben a szerelem azzal a kockázattal jár, hogy mindent elveszíthetsz, és néha azt a kockázatot is vállalni kell, hogy kevésbé szeretnek, mint ahogy te szeretsz.
Guillaume Musso