A választási lehetőségek és a sóvárgások különös szellemjárást hoznak létre az életünkben: mintha az összes többi, félredobott lehetőségünk örökre egy árnyékvilágban kavarogna körülöttünk, és folyton azt kérdezgetné: "Biztos, hogy tényleg ezt akartad?" És sehol sem kísért ez a kérdés annyira, mint a házasságunkban, mégpedig pontosan azért, mert a legszemélyesebb választásunk érzelmi tétje igen magas lett.

Kapcsolódó idézetek

1. Már az is elég baj, ha új számítógépet vagy televíziót kell vásárolni, miközben az ember kénytelen az eladóban és a saját megérzéseiben bízni - de az efféle holmi legalább eldobható, amennyiben a vétel balul üt ki. Az életre szóló párválasztás végtelenül bonyolultabb, és rengeteg találgatást foglal magában. Némi külső erő: vágy szükséges ahhoz, hogy döntésre segítse az egyént.
2. Hogy ne kérdőjelezhetnénk meg a házasságot? Annyira összefonódik az ember életminőségével, mint a nagyon kevés olyan intézmény egyike, amely élete összes többi pillanatában folyamatosan mûködik, hogy annak az illetőnek, akihez hozzámentünk, halvány esélye sincs. Kézen fogva megyünk az utcán, ha jó a kedvünk, ha meg nem, fagyosan elfordulunk egymástól és kibámulunk az ablakon, ahogy egy kocsi megy át a hídon, miközben mindennek semmi köze az illető személy viselkedéséhez. Hanem csak ahhoz, ahogy az ember magával kapcsolatban érez, a hozzá legközelebb álló embert pedig azonosítja a körülményekkel, és azt gondolja magában, talán, ha ezt a dolgot kimetszeném, újra önmagam lennék. Pedig az ember már soha nem lesz önmaga. Taffy Brodesser-Akner
3. Rendszeresen őrlődünk különböző döntések között. Szabad választást akarunk, aztán választástól való szabadságot. A választás szabadsága először izgalmas, de egy idő után kimerítő is lehet, csapdában vergődünk és nem látjuk a kiutat. Ha szerencséd van, találsz valakit, aki elkap, mikor kiszabadulsz a csapdából, de a legtöbbször nem ilyen könnyû. Van, aki a titkai foglya és szeretne helyesen dönteni, mások a vágyaik és ambícióik csapdájában vergődnek.
4. A házasság nem késztermék, hanem folyamat. Nem valamiféle előre elkészített ajándékcsomag, amelyet csak ki kell bontanunk, miután kimondtuk az "igent". Meglepetésekkel és ellentmondásokkal teli utazás, amely csalódáshoz és fájdalomhoz vezethet - ugyanakkor csodához és beteljesedéshez is. A házasság tényleg lehet csodálatos. De ezernyi "sajnálom" kell hozzá, száz meg száz nehéz beszélgetés, többtucatnyi álmatlan éjszaka és kimerítő nappal, és a készség, hogy meghaljunk az önzésnek - számtalanszor.
5. Bár a szívet megtölti a feneketlen vágy, a világban hemzsegnek a vonzó egyedek, és se szeri, se száma a csodás lehetőségeknek, az ember mégis hozhat józan döntéseket, amelyek csökkentik a fellángolás veszélyét, és segítenek átvészelni az érzelmi viharokat. És ha majdani házassági "gondok" miatt aggódunk, nem árt tudnunk, hogy a "gond" nem olyasmi, ami "csak úgy megtörténik", hanem sok esetben, bele sem gondolva, magunk hozzuk létre. Elizabeth M. Gilbert
6. Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tûnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.
7. A szerelem valami sorsszerû. Szerelmesek va­gyunk, s egyik nap arra ébredünk, hogy a szerelem elszállt. Még szeretnénk sze­retni, hiszen minden olyan szép volt. Az Én még akarja, de a tudatalatti már nem. Már az sem esik jól, hogy a másik még szeret. Bosszant, hogy ő még szerel­mes tud lenni. Mivel mindig fennáll a veszélye annak, hogy a szerelem elhal­ványul, ne alapítsuk házasságunkat pusztán a szerelemre. Tartósabb érzésre, a rokonszenvre is szükség van.
8. Hazugság mélyhûtve mindenütt, nekem mindig ezek a megrohadt kapcsolatok jutottak eszembe a szóról, hogy házasság, és libabőrös lettem, mintha villa csikorgott volna a tányéron, hogy csak ez a lepra kerüljön el engem életfogytiglan, a házasság, mert nincs undorítóbb, mint amikor két különnemû ember, már nem tud becsavarodni egymástól, mégis össze vannak drótozva, mert házasságlevelük van, közös lakásuk van, közös szerzeményeik vannak. Az én életemben ilyen kényszerhelyzet ne legyen, sohase legyen! Szilvási Lajos
9. Nincs könnyû házasság. Nincs könnyû szeretet. A hit pedig persze, hogy nem könnyû. Bármikor, bármilyen formában beüthet a tragédia, az élet egy csapásra ijesztővé és keménnyé válhat. Kiabálunk, sírunk, a földre rogyunk és ökölbe szorított kézzel szitkozódunk, hogy nem akarjuk tovább csinálni. És ilyenkor adódnak a legnagyobb lehetőségeink és a legfontosabb választásaink. Allison Pataki
10. Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz. Richard Russo